Gratulálunk!
Donáth Anna, a Momentum elnöke a nyilvánossággal még nem közölte, de párttársainak már beszámolt róla, hogy terhes – értesült a Blikk.
A lap megpróbálta megerősíttetni a hírt a párt sajtóosztályával, akik egyértelmű választ nem adtak, de a sejtelmes, mosolygós emojival ellátott levélből arra lehet következtetni, hogy a hír igaz.
„Donáth Anna már évek óta boldog családban él, amely család létszámbővülése remélhetőleg előbb utóbb meg fog történni 🙂
Ennek részleteit azonban családon belül szeretnék kezelni” – írták a Blikknek.
Donáth Anna 2021 novembere óta a Momentum elnöke, egyben a párt egyik európai parlamenti képviselője is.
A párt elnöki székébe azután került, hogy az alapítónak, Fekete-Győr Andrásnak a párttagok nem szavaztak bizalmat a kudarcos előválasztási szereplése után.
Donáth maga is a kezdetektől tagja a mozgalomnak majd a pártnak, melynek korábban két évig az alelnöke volt.
Pártelnöki mandátuma 2022 nyarán jár le.
+ There are no comments
Add yours