Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ágh Attila politológus, filozófus, egyetemi tanár a Klubrádió műsorában arról beszélt, hogy abszolút nincs meggyőződve arról, hogy az Orbán-rendszer kibírja még négy évig, sőt, szerinte az a valószínűbb, hogy nem.

A szakértő állítását arra alapozza, hogy az Európai Unió felébredt, büntetéseket léptet életbe a rezsimmel szemben,

és a források megcsappanása belső ellentmondások kiéleződéséhez vezet.
Ha pedig drasztikusan csökken a pénz, azonnal elkezdődik “az oligarchák háborúja”

Ágh Attila szerint az Orbán-kormány nem tudja megúszni, hogy a következő években a korrupció kontrollját és leleplezését is legalább részben rákényszerítse az EU.

Szerinte nagy botrányokat jegeltek a választásig, és ezeket Orbán az Unió felé próbálja úgy bemutatni, hogy keményen megbüntetik a korrupciót.

Ezután majd elkezd gondolkodni, hogy „na, kit adjunk még föl?”. Úgy véli, nem lesz elég másodvonalbeli fideszes funkcionáriusokat beáldozni, hanem „intézményi meghátrálásban” gondolkodik az Unió.

Ha pedig ez bekövetkezik, akkor felbomlik a rendszer tökéletessége, és drasztikus pénzcsökkenés esetén Ágh Attila szerint azonnal „elkezdődik az oligarchák háborúja” (noha ők jelenleg nem versengenek, minden felülről, „Orbán szemvillanásával” dől el).


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Néma csendbe dermedt mindenki: Szabó Tímea úgy leiskolázta a Fideszes megmondókat, hogy tanítani kellene

Felröppent a hír, hogy Orbán Viktor esetleg pszichológushoz jár - kezdte bejegyzését a Párbeszéd politikusa. Ez akár igaz, akár nem, szerintem az, hogy egy miniszterelnök...

Döbbenetes eredményt hoztak a legfrissebb kutatások: Így áll az ellenzék Budapesten

Nagy meglepetéseket tartogatott a Republikon Intézet legfrissebb kutatása, melyből kiderül a Fidesz az esélytelenek nyugalmával indulhat egy főpolgármester-választáson. Azonban van még fejlemény bőven. Karácsony Gergely...

Kunhalmi szerint van egy módszer: Akár ugyanannyi mandátumot is szerezhet az ellenzék mint a...

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke egy péntek délelőtti háttérbeszélgetés során kifejtette, hogy a 2024-es EP- és önkormányzati választások kapcsán csak a Fidesz számára előnyös,...