Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ilyen horderejű botrány még egyetlen egy kormány alatt sem volt.

Tizennyolc gyanúsítottja van a Pénzügyminisztériumot érintő vesztegetési ügynek, derül ki a Központi Nyomozó Főügyészség lapunknak küldött közleményéből.

A főügyészség tájékoztatása szerint hét gyanúsítottat vettek őrizetbe a tegnapi összehangolt akció során.

A Pénzügyminisztérium tegnap azt közölte, hogy három pályázatkezelő munkatársukat vették őrizetbe tegnap. Ez azt jelenti, hogy az általunk írt három tárcánál dolgozó, és a vizsgálat idejére munkájából felfüggesztett három középvezető is ott van az őrizetbe vett személyek között.

A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást az ügyben, és tegnap egy időben, több helyszínen hajtottak végre összehangolt eljárási cselekményeket.

Az ügyészség által szervezett bűnügyi akcióban – a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, valamint a Készenléti Rendőrség több egységének bevonásával – közel 150 ügyész és rendőr vett részt.

A Központi Nyomozó Főügyészség több mint huszonöt helyszínen végzett kutatást, ahol lefoglalással és zár alá vétellel nagy összegű vagyon biztosítása történt meg.

Az eljárási cselekményeken az ügyészség hivatalos személyektől több mint kétszáz millió forint készpénzt, megközelítőleg hatvan millió forint összegben értékpapírt és egy negyven millió forint értékű autót foglalt le, valamint több ingatlan zár alá vételét rendelte el.

A Központi Nyomozó Főügyészség az ügyben tizenegy gazdasági társasággal szemben megindította a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőeljárást.

Azt írták, hogy az eljárásban tizennyolc személyt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség.

Hét gyanúsítottat őrizetbe vettek és hat főnek kezdeményezték a letartóztatását.

A kényszerintézkedések elrendeléséről holnap dönt a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája.

24.hu/Propeller


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: