Gyászol az ország – megható üzenetben búcsúzott Tvrtko a legendától

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

A televíziós műsorvezető gyönyörű szavakkal búcsúzott, amit változtatás nélkül közölünk.

Meghalt Markó Iván?

Nevét azok is ismerték, akik nem jártak balett-előadásokra, s nem csak azért, mert nincs talán olyan szakmai és állami díj, amivel ne jutalmazták volna a csodáját.

A balettintézetbe csak harmadszorra vették fel, a korábbi elutasítások indoka így szólt: „Nem való a színpadra, táncosnak”

Nem adta fel. Csak gyakorolt, gyakorolt és gyakorolt. Egészen addig, amíg a világ tíz legjobb táncosa közé választották.

Talán mégsem a tánca, hanem a sokrétű alkotása tette halhatatlanná: egyszerre volt az általa megálmodott Győri Balett koreográfusa, táncosa és igazgatója is.

Ünnepelték itthon, felállva éljenezték Ausztriában és Ausztráliában egyaránt.

Európa-, majd világhírűvé vált, mesterien ötvözte a zsidó, a cigány, a világzene hagyományait a színpadi tánccal.

Vitte magával nagykövetként mindenhova a nagyszerű magyar művészet értékeit, benne a balettot, amely ő maga volt. Igen, Markó Iván volt maga a megtestesült balett!

Egyszer azt nyilatkozta, hogy ő még álmában is táncol. Egykori álma most lett végső valóság.

Markó Iván, 1947-2022

Isten nyugosztalja, Mester!


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours