kisnyugdíjas - Fotó: ATV
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A statisztika szerint a mintegy 2 millió nyugdíjas negyedének nem éri el a nyugdíja a 100 ezer forintot, 1 millió érintettnek pedig kevesebbet hoz a postás, mint az átlag nyugdíj, ami jelenleg 160 ezer forint körül van.

Leginkább ezt a nyugdíjas réteget sújtja az élelmiszerek drágulása – hangzott el az ATV Híradó riportjában.

A nyugdíjszakértő is arról beszélt az ATV Start című műsorában, hogy rengeteg élelmiszer 15-20 százalékkal is drágult, de van, ami (például az étolaj) 30 százalékkal.

Igaz, a hivatalos statisztika az átlagolás miatt ilyen kiugró számokat nem mutat, de ebből is látszik, hogy az élelmiszerek ára jóval nagyobb mértékben nőtt, mint a hivatalos infláció. A KSH adatai szerint idén még inkább elszálltak az élelmiszerárak, mint a korábbi években, miközben az infláció is folyamatosan nőtt.

A nyugdíjszakértő szerint a januári öt százalékos nyugdíjemelésnél nem szabad megállni. „Ezt kell mindenképpen kiegészíteni júniusi és a novemberi emeléssel, ami feltehetően egy plusz összesített öt százalék körüli értéket fog majd kiadni, ami újabb 200 milliárdba kerül az államnak” – vélekedett Farkas András.

A választások előtt két hónappal érkezett a 13. havi nyugdíj, ami 371 milliárd forinttal terhelte meg a költségvetést. Híradónk megkereste a kormányt, hogy lesz-e idén még rendkívüli nyugdíjemelés.

A Miniszterelnökség a kérdésre azt írta:

az inflációkövető nyugdíjemelést a kormány ebben az évben is garantálja. Ha a vártnál jobban emelkedik az infláció, akkor év közben, júniusban is nyugdíjemelést biztosít.

Forrás: atv.hu


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: