Megosztom másokkal is:

„Hétfőtől részleges gyárleállások miatt szabadságra küldik a Tungsram érintett dolgozóit, mert a céget megoldhatatlan helyzet elé állították a gazdasági körülmények” – írta a Zalai Hírlap szombati száma a társaság elnök-vezérigazgatójának tájékoztatására hivatkozva.

Jörg Bauer azt mondta, hogy miután az idei első negyedév sem úgy alakult, ahogy tervezték, áprilisban a cég részleges gyárleállásra készül. Ez ahhoz szükséges az elnök-vezérigazgató szavai szerint, hogy a Tungsram „áttervezhesse kapacitásait a vevői igényekhez képest, és meglévő készleteit is eladhassa”.

Hétfőtől ezért egy hétre – a nagykanizsai telephelyen április 22-ig – leáll a termelés. Az érintett munkavállalóknak erre az időre szabadságot adnak ki.

Komjáthi Imre az MSZP elnökhelyettese úgy kommentálta mindezt, hogy:

A Tungsram több mint 3 000 dolgozójára kényszer szabadságolás vár.

A 19. század óta működő emblematikus fényipari vállalatot a pandémia, a globális ellátási nehézségek és az ukrajnai háború megoldhatatlan feladat elé állította.

Az elmúlt években folyamatosan apadt a foglalkoztatottak száma, kétévente 1000 ember tűnik el a gyárakból.

Régóta okoz problémát a munkabérek alacsony szintje, két évvel ezelőtt a cafetéria is megszűnt, továbbá hiába vannak műszakpótlékok, ha a kevés megrendelés miatt alig vannak műszakok.

A vállalat dolgozói felhatalmazást adtak a szakszervezeteknek a sztrájkbizottság felállítására, mert a kormánnyal 2019 óta stratégiai partnerségben lévő, magyar tulajdonú cég vezetése egyoldalúan felmondta a kollektív szerződés több pontját is.

A három felmondott pont a három legfontosabb: a felmondási időt, a végkielégítést és csoportos létszámleépítés esetén a vállalatnál dolgozó házastársak védelmét érinti.
A cég ezekkel tudja olcsóbbá tenni a dolgozók kirúgását.

A hatályos jogszabályok értelmében sincs lehetőség sztrájkkal rábírni a munkáltatót hogy elálljon a kollektív szerződés oly módon történő megváltoztatásáról, amely a szakszervezetek szerint sértik a dolgozók érdekeit, hiszen a sztrájktörvény 2010-es módosítása megtiltja, hogy a dolgozók egy kollektív megállapodás megváltoztatása érdekében kezdeményezzenek munkabeszüntetést.

Kirúgás rövidebb felmondási idővel,kevesebb végkielégítéssel, 9 helyett 3 hónapig járó álláskeresési járadékkal. Erre (is) szavaztak a választók


Megosztom másokkal is:

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --