2018. február 20. Hódmezővásárhely. dr. Márki-Zay Péter független jelölt lakossági fórumot tart. Fotó: Molnár Ádám
Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Azt gondolom ez a fajta stílus elfogadhatatlan, főleg azután az eredmény után, amit az ellenzéknek hozott.

Bár sokan azt hitték, április 3-a után új világ jön minden tekintetben, úgy tűnik, Márki-Zay Péter vasárnap esti bejelentkezései nem változnak.

Márki-Zay a bejelentkezésében elmondta, hogy „lélekben fel voltak készülve” arra, hogy a Fidesz megnyeri a választást. Azt is hozzátette, hogy a Mi Hazánk parlamentbe jutása meglepetésként érte az ellenzéket.

Ezután április 3-át felidézve Márki-Zay elmondta, hogy győzelmi beszédet nem írt, mert azt mindenki tud mondani, arra készült fel, ha elveszítené a választást. Ezen később a vereség mértéke miatt kellett csiszolni – derült ki.

„A DK trollhadserege már a választás előtt folyamatosan okolt engem. Már akkor ment ez a vádolgatás, ez most újraindult”

– jelentette ki, hozzátette: az adok-kapokba nem kell belemenni. Gyurcsány tegnapi beszédére reagálva – miszerint Dobrev Klárával nyert volna az ellenzék – Márki-Zay elmondta, hogy egy baloldali jelölttel sem sikerült volna nyerni.

„Most hogy az ellenzék egymásnak ugrott, a kormánypárti média nagy örömmel veri be az utolsó koporsószögeket az összefogásba” – mondta Márki-Zay, aki szerint Érden már egy nappal a választás előtt arról beszéltek egy DK-s fórumon, hogy fogják őt kicsinálni.

„Egyelőre nem láttam, hogy olyan sokan ellenem fordultak volna, voltak ilyenek is.

Tudjuk, hogy egy bolsevik pártban elég utasítani a főnöknek, hogy most őt kell támadni, és mindenki ráugrik.

De én nagyon értékelem azoknak a kiállását, akik ezt nem tették meg. A DK-n belül beszédes, hogy kik azok, akik még vagy egyáltalán nem álltak bele ebbe, a Jobbikon belül – ahol Jakab Péter fontos szövetségese Gyurcsány Ferencnek – de ott is volt olyan, aki különvéleményt fogalmazott meg, és ezt én hálásan értékelem”

– mondta.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:


Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

Nem csitul a Hadházy-Magyar csörte: Hadházy most Magyar Péter támogatóiról is szólt

A Diákhitel Központ szerződéseit érintő botrány ismét reflektorfénybe került, miután az Átlátszó nyilvánosságra hozta a 2021-es KEHI-jelentést. A jelentés több szerződést is kifogásol, melyek 15...

Mi történt?! – Orbán Viktor hivatalosan is a “gyurcsányi útra” lépett

Orbán Viktor miniszterelnök az állami rádióban adott interjújában bejelentette, hogy a kormány megduplázza a családi pótlék összegét, amely 2009 óta változatlan. A lépésre a Demokratikus...

Ökölbe szorul a kezed: Ilyen undorító dolgot már rég csináltak a Pesti Srácoknál

Kroó Zita, a Pesti Srácok műsorvezetője egy olyan megjegyzést tett, amely súlyosan meggyalázta Karsai Dániel emlékét, aki életének végén a méltósággal meghozott döntésekért küzdött. Kroó...

Magyar Péter ízzé-porrá zúzta Orbán reggeli bejelentéseit

A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter, élesen reagált közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök szokásos Kossuth Rádiós interjújára, amely a "Jó reggelt, Magyarország!" című műsorban...

Itt nézheti vissza Magyar Péter első brüsszeli felszólalását

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, felszólalt az Európai Parlamentben, ahol az európai és különösen a magyarországi élelmiszerinfláció súlyos hatásairól beszélt. Hangsúlyozta, hogy Magyarországon az...

Katasztrófa vár Orbánékra: Az utolsó reményük épp most foszlik szerte-szét

Magyarország kormánya évek óta azzal próbálja ellensúlyozni az egyre súlyosbodó munkaerőhiányt, hogy tömegesen toboroz vendégmunkásokat távoli országokból, mint a Fülöp-szigetek, Indonézia, Mongólia vagy Kirgizisztán. Az...

Hadházy megint előszedte Magyar Pétert: Na ez probléma!

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő egy interjúban ismét elővette azokat a szerződéseket, amelyeket a Diákhitel Központ még Magyar Péter vezetése alatt kötött. A politikus...

Orbán majd beledöglik a kormányzásba: Már látható jelei vannak

Megfeszülnek, küszködnek, erölködnek és lassan lassan beledöglenek. Így jelemezhetnénk Orbán Viktor országlását és kormányzását. Gyakorlatilag minden érv megbukott amellett, hogy a Fidesz képes kormányozni. Persze...