Megosztom másokkal is:

Tagadhatatlan, hogy az ellenzéki oldal egyik nagy hőse az a Jámbor András aki nem csak hogy győzni tudott választókerületében

– ami ugyan Budapesten van, de minden elemző szerint minimum billegő körzet volt –

de olyan baloldali közösséget tudott létrehozni Kocsis Máté Fidesz frakcióvezető korábbi körzetében, amin még a jobboldal is meglepődött.

Az általa vezetett Szikra mozgalom aktivistái bizonyították, hogy hiába a Fidesz túlsúllya, bizony meg lehet nyerni még egy nehéz körzetet is. Lábon.

Ugyanis emberfeletti erőt vetettek be ezek a baloldali fiatalok ahhoz, hogy a győzelmet kivívják.

Persze ehhez kellettek a pártok aktivistái is, de a józsefvárosi és ferencvárosi választási aranyérem bizony azért csillog olyan fényesen, mert iskolapéldája volt annak, milyennek is kellett volna lennie az országos kampánynak.

Ezért nem mindegy ki a jelölt és milyen csapatot tud összehozni. Jámbor András azonban nem kényelmesedett bele a győzelembe, sőt máris meglepő lépésre szánta el magát:

“Felveszem a mandátumot, de értelmetlen parlamenti vitákban nem fogok részt venni.

Az igen magas fizetésem egyharmadát országos és helyi civileknek fogom adni. A közösségeink újraszervezésének útjára kell lépni, én eddig is ezért dolgoztam, és ezután is ezért fogok dolgozni, ezért a jövő hét után már újra az utcán leszünk, hogy találkozzunk veletek!” – írja a Facebookon József- és Ferencváros közös ellenzéki politikusa.


Megosztom másokkal is:

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --