Megosztom másokkal is:

Karácsony Gergely egyenesen fogalmazott de talán nem a legszerencsésebb időpillanatban.

Nem sokkal a bukott választás után, aminek az egyik oka (de nem az egyetlen és kizárólagos) Márki-Zay Péter természeres, hogy a baloldali politikai táborban elindult a gondolkodás azon, hogy mi vezetett ide.

Sokan gondolják azt, hogy MZP-nél bárki sikeresebben vezette volna az ellenzéki oldalt. Ez két személy egész konkrétan. Dobrev Klára és Karácsony Gergely.

Ebben a diskurzusban nyiltakozta azt a Főpolgármester, hogy:

Azért léptem vissza az előválasztáson, mert ha ezt nem teszem meg, egyértelmű, hogy Dobrev Klára lett volna az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.

Tartozunk egymásnak annyival, hogy ha együtt vállalkozunk valamire, akkor is egymás mellett állunk, amikor ez nem sikerül. Nem akarok senkinek semmilyen szemrehányást tenni, de én ezt így éreztem helyesnek

– fogalmazott, és elmondta nem lehet kizárólag Márki-Zay Pétert okolni a kudarc miatt, „bonyolultabb a magyarázat ennél”.

Én egy baloldali politikus vagyok, és nagyon szerettem volna, ha a kampányunk a szociális válság megoldását érintő javaslatokról szól, ehhez képest a fő üzenetünk az volt, mi nem vagyunk a Fidesz. Ez nem volt elég. Valamilyen pozitív ígéret talán fontosabb lett volna

– mondta a főpolgármester, hozzátéve azt is, hogy nem lehet a vidék és Budapest ellentétére sem leszűkíteni a választási kudarc kérdését.

Az egész országra érvényes, hogy míg a Fidesz populista politikát folytatott, az ellenzék egy elitista politikába szorult be.

Azt látom ugyanakkor, a választás legközvetlenebb oka az volt, hogy a Jobbik-szavazók nem támogatták az ellenzéket. Ezért nem csak a Jobbik vezetői a felelősek, mi közösen valamit rosszul csináltunk – vélekedett Karácsony Gergely.

Arra a kérdésre, hogy Márki-Zay Péter helyett ő maga jobb eredményt érhetett-e volna el, azt mondta: a különbség akkora volt a Fidesz és az ellenzék között, hogy nem a miniszterelnök-jelölt személye döntött.


Megosztom másokkal is:

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --