Márciusban még a februárinál is nagyobb lehet az infláció az elemzők szerint.
A márciusi pontos inflációs adatokat ugyan csak pénteken fogja közölni a Központi Statisztikai Hivatal, de az elemzők már most arról beszélnek, hogy minden valószínűség szerint ez magasabb lesz a februári 8,3 százalékosnál – írja a Világgazdaság.
Az inflációs előrejelzések alapján 2022-ben 9,1 százalékos emelkedésre is számíthatunk. A maginfláció és az adószűrt maginfláció is is nagyot gyorsult. Erről pontos adatok ugyan még nincsenek, de 8,7 százalékot vetítenek elő a szakértők.
Az utóbbi időben főként az üzemanyagárak és az élelmiszerárak szöktek az egekbe. A Magyar Nemzeti Bank március végi jelentésének alapján a várható inflációs pálya a geopolitikai és piaci feszültségek mértékétől és fennmaradásuk hosszától is függ.
A jegybank erre az évre 7,5-9,8 százalék közötti inflációt jelez előre. A Kopint-Tárki vezérigazgatója, Palócz Éva elárulta, hogy ebben a kérdésben mindenképp lépnie kell a kormánynak.
Az ING vezető elemzője, Virovácz Péter pedig azt mondta, hogy az árstopok azonnali bevezetése drasztikus inflációt okozna, így fokozatosan kell életbe léptetni az intézkedéseket.
Forrás: blikk.hu
+ There are no comments
Add yours