Minden lehetőség legrosszabbika jött be, ezt látjuk. Az országnak is.
Marad a nemzetközi elszigeteltség, a költségvetés összeomlott, nő az elvándorlási kedv.
A bajokat takarandó, a kormánynak újabb és újabb bűnbakokat kell majd kijelölnie, amivel továbbmérgerzi a közerkölcsöt és közbeszédet.
De lehet rosszabb is, ha az ellenzék “lássuk uramisten, mire megyünk ketten” alapon szétveri a táborát.
Lesz majd dolga sajátmagával is, de most elsősorban a választóival van.
Akik soha még ilyen csalódottak nem voltak, hiszen hihetőnek látszott a változás.
Akik -civilek, nem hivatásos politikusok- még soha ennyit nem tettek: pultoknál fagyoskodtak, aláírást gyűjtöttek, nyomtattak, hajnaltól hajnalig ültek a szavazatszedő bizottságokban.
Nem maradhatnak a keserűséggel magukra.
Őket árulja el, aki most nem hozzájuk szól, hanem elkezdi a szokásos belső játszmát az egymásra mutogatással: Márki-Zay a felelős, Gyurcsány a hibás, a Jobbik tehet róla.
Orbán éppen ezt várja. Nem jó jel, hogy a hat párt nem állt ki együtt, de ha érzelmileg nem voltak készek rá, akkor jobb, hogy nem tették.
Persze, kell majd elemezni az okokat és felelősségeket, a pénzosztás, a háború, a propaganda hatását, de az első komoly szónak a választóhoz és a tendőkről kell szólnia.
El kell mondani:
1. Egyáltalán nem biztos, hogy ez a ciklus is négy évig tart.
A Fidesznek kedvező külső körülmények máig tartottak: most még erkölcstelen hasznot húzott a háborúból.
De vége a nemzetközi pénzbőségnek, az államkasszát kiürítették, az eladósodás és az infláció minden képzeletet felülmúl.
Orbán ma délelőtt még a “marad-e a rezsicsökkenés” kérdésre sem mert igennel felelni. Úgy kell készülni: lehet, hogy már 1-2 év múlva új megmérettetés jön.
2. A Fidesznek sem képessége, sem szándéka nincs konszolidációra. Soha nem is volt. Neki fog támadni a maradék független médiának, önkormányzatoknak, Iványiéknak, sztrájkoló pedagógusoknak.
Leghamarább az ő védelmüket kell megszerveznünk jogsegélyszolgálattal, adakozással, gyűjtőakciókkal, civil ellenállással, az egyenként lekaszálásra ítélt “szabad városok” végre-valahára összehozott szoros koalíciójával.
3. Ha valamikor, hát most aztán bebizonyosodott a fideszes propaganda ereje.
Ha erre nincs ellenszerünk, sosem győzünk. Egyedül az ellenzéki önkormányzatok közössége hozhat össze országos ellensúlyt.
Szakemberek dönthetik el, hogy ez hírügynökség, internetes tévé, újság, a “nyomtass te is” teljeskörű kiterjesztése vagy más.
4. Nem tudom, hogyan alakul át az ellenzéki pártstruktúra (így nyilván nem maradhat), a pártok majd kiizzadják.
De azt tudom, hogy új harcmodorra, módszertani “rendszerváltásra” is szükség van, az eddigieknél sokkal kívülebb a NER-en.
Nagyon komolyan meg kell gondolni, érdemes-e a fideszes kétharmadnál beülni a parlamentbe. Lehet, hogy az a jobb, ha a negyedfasiszták egyedül üldögélnek ott a teljesen fasisztákkal.
De ha beül az ellenzék, ha nem, a politika lényege már nem a parlamentben zajlik, hanem a polgári engedetlenség és az alternatív média formáinak megszervezésében.
Ott, ahol éppen sztrájkolnak, kikakoltatnak, munkahelyről elbocsátanak, hírt hamisítanak, elhallgattatnak.
