A Jobbik elnöke ismét oda szúrt egyet Márki-Zay Péternek

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Összeült a vasárnapi vereség után a Jobbik országos elnöksége, hogy Jakab Péter beszámolója szerint megerősítsék „az eddigi néppárti politika helyességét”.

„Azok, akik a régi Jobbik szavazóit keresik rajtunk, a régi Jobbik szélsőségektől sem mentes hangját akarják viszonthallani” – írja Facebook-oldalán a párt elnöke.

A Jobbik nem kíván letérni szerinte a párt elnöksége által kijelölt néppárti útról, és nem kíván letérni az összefogás útjáról sem.
„Vissza fogjuk szerezni azokat a jobbikos és baloldali szavazókat is, akiket a közös miniszterelnök-jelölt megszólalásai elriasztottak az egységes ellenzéktől”
– szúrt oda ismét Márki-Zay Péternek Jakab, majd azt írta, a magyar emberek számíthatnak a Jobbikra a rezsim elleni küzdelemben, és akkor is, „amikor az Orbán-kormány megszorító intézkedései ráomlanak az országra. Készen állunk, hogy kivezessük az országot a válságból.”

Vasárnap este arról beszélt Jakab, hogy Márki-Zay nem leváltotta, hanem megbuktatta az ellenzéket. „Márki-Zay Péter hat ellenzéki párt hadseregét kapta meg októberben, és tetemes előnyt. Ebből már tetemes hátrány lett, hovatovább fideszes kétharmad. Talán a kevesebb, megfontoltabb, egyértelműbb beszéd most több szavazatot hozott volna” – fogalmazott a Jobbik elnöke.

Forrás: telex.hu


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours