Megtudtam a Doktor Miniszterelnök Úrtól, hogy Grófo a király. Ez innentől fogva nyilván nemzeti minimum – de szabadjon feltenni a kérdést: miért is király a Grófo?
Azért, mert beült az A8-asba, ahelyett, hogy a 8a-ba ült volna be? Azért, mert whiskyt rendel literszámra, és mert mindenki heje-huja?
Vagy azért, mert Kis Grófónak, Kis Grófónak, Kis Grófónak pam-pam?
Ilyen mélyre még Horn Gyula sem hajolt le soha a szavazatokért. A Fidesz a társadalommal való viszonyában és magyar nép pszichéjében mára egy az egyben átvette az MSZP helyét.
Itthon eddig nem létezett az a fajta nemzeti posztkommunista párt, amilyet Szerbiában Slobodan Milošević, Szlovákiában meg Robert Fico vezetett.
Jelentem: már Magyarországon is megvan a Kreml tövében tenyésző pártállami kollektivizmusnak és a hazafias érzésekre akaszkodó melldöngető nacionalizmusnak ez a rendkívül vonzó fúziója.
És a fideszes médiának még mindig van pofája Orbán Viktor uralmára vonatkozóan a „polgári kormányzás” kifejezését alkalmazni, miközben a vezénylő tábornokuk három nyomorult szavazatért falunapról falunapra dörgölőzik az aljakultúrához.
Ízlelgessük a Doktor Miniszterelnök Úr szavait, mert az identitásához vezetnek: „Grófo, te vagy a király!” Nem arról volt szó, hogy Márai Sándor a király, hogy Pilinszky János a király, hogy Móricz Zsigmond a király, hogy Tamási Áron a király, meg hogy Szabó Lőrinc a király?
Persze változnak az idők, és velük változik a kulturális ízlés – ha a nemzeti gerinc attól áll fel, akkor legyen Csurka István a király, legyen Németh László a király, legyen Szabó Dezső a király, legyen Herczeg Ferenc a király, legyen Wass Albert a király!
De hogy lett Kis Grófóból király? Hogy lett Fásy Ádámból király? Hogy lett Varga Viktorból király? Hogy lett Gáspár Győzikéből király? Hogy lett Tóth Gabiból királynő?
Mi ez, ha nem a jobboldali identitás teljes elbomlása?
