Az ellenzék közös miniszterelnök jelöltje bejelentette – elmennek a végsőkig, hogy ne maradjon következmények nélkül az, hogy egy romániai szeméttelepen az ellenzékre kitöltött szavazólapokat találtak.
Márki-Zay elmondta: Mindig is tudtuk, hogy csalnak a választáson, de most mindenki láthatja, hogy milyen eszközökkel. Úgy tűnik, egyre többen gondolják Erdélyben is, hogy a Fidesznek mennie kell.
Ők pedig annyira rettegnek a vereségtől, hogy még a legegyértelműbb csalástól sem riadnak vissza: szó szerint szemetet akartak csinálni a választói akaratból.
De ez már nem fog sikerülni. Elmegyünk a végsőkig, elmegyünk a falig, a jogászaink már dolgoznak a következő lépéseken, mert a Fideszt és Orbánt nem hagyjuk többé csalni. Itthon nem tudnak ilyen nyíltan csalni
– ezt húszezer ellenzéki szavazatszámláló biztosítja. De egyszer és mindenkorra megakadályozni a csalást nem más, csakis Ön tudja, kedves választó.
Azzal, hogy vasárnap elmegy választani és elzavarja ezeket a csalókat oda, ahova valók: a történelem szemétdombjára.
+ There are no comments
Add yours