Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor miniszterelnök „ismét hazudott”, amikor sajtófőnökén keresztül az állította, hogy a közbenjárásukra Magyarországnak elkezdték folyósítani az uniós támogatásokat – számolt be az MTI.

Dobrev Klára, az ellenzéki párt EP-képviselője pénteki, online sajtótájékoztatóján kijelentette, erről szó sincs, mert a kormány továbbra sem kap egyetlen fillért sem abból a sok ezer milliárd forintnyi EU-s támogatásból, ami a kohéziós alapokból, az operatív programokból, az újjáépítési alapból és az ahhoz kapcsolódó olcsó hitelből tevődik össze.

 

Az EU egy másik pénzösszeget szabadított fel, elsősorban azért, hogy az Ukrajnából elmenekült sok millió ember életét könnyebbé tegye; ezeket a pénzeket a menekültek ellátására, egészségügyi, oktatási szolgáltatásokra, illetve lakhatásra kell fordítani – mondta Dobrev Klára.

Szerinte az a pénz, amivel Orbán Viktor büszkélkedik, nincsen, mert a kormányfő levelét „csípőből visszadobta” az Európai Bizottság.

Az EP-képviselő hozzátette: ezeket a támogatásokat az Európai Unió azonnal folyósítani fogja, ha bekövetkezik a kormányváltás; az új kabinet határozott antikorrupciós intézkedéseket tesz, az ország csatlakozik az Európai Ügyészséghez és garantálja, hogy „többet ne lophassák el a magyarok pénzét”.

Forrás: ATV

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

A Fidesz eltakarítaná Horn Gyula emlékét – Az utcán tiltakoznak a volt miniszterelnök hívei

A Magyar Szocialista Párt utcára vonult Horn Gyula emlékének védelmében. Aláríásgyűjtésbe kezdett az MSZP azután, a Fővárosi Kormányhivatal és főispánja, Sára Botond el akarja tüntetni...

„Ez tárgyalóterem, nem kabaré” – Botrányba fulladt a Völner-Schadl ügy tárgyalása

Ez is egy pillanatfelvétel a NER belső ügyeiről, azonban ezt nem a Rogán-minisztériumban írják, így nem annyira rózsaszín cukormázas, mint ahogyan azt mutatni szeretik....

Alföldi Róbert lecsapott: Összeomlott az Orbán-i hazugsággyár

A Fideszhez kapcsolódó médiának még mindig helyreigazításokat kell tennie, legutóbb az Origónak kellett elnézést kérnie Alföldi Róbert színész-rendezőtől a hétvégén - írja a Telex "Az...