Megosztom másokkal is:

Horváth Csaba, Zugló polgármesterének közleménye az újabb rágalmakra.

A Metropol, Origo, Ripost, Tv2, HírTv, Pesti Srácok, vagyis a Fidesz szennymédia-birodalma újabb és újabb rágalmakat rántanak elő bűvészkalapjukból.

Mai hazug állításukért, amelybe már a szüleimet is belevonták és így rajtam keresztül besározzák őket is, szintén feljelentést teszek.

Valamennyi hazugságukért perelni fogom őket. Hiába annyira “bátrak”, hogy legtöbbször még a szerző nevét sem tüntetik fel a cikkeknél, megtalálom a módját, hogy ne csak a főszerkesztők, de most már ezek a hazug, tisztesség nélküli bértollnokok is feleljenek hazugságaikért, akik a felsőbb utasításra érkező gyalázatos megrendelést teljesítik.

Ha ugyanis lenne gerincük, akkor felállnának, mert kizárt, hogy arra nevelték őket a szüleik, hogy reggeltől estig hazudjanak.

Nehéz elhinni, hogy őket is anya szülte, de ha igen, akkor sem hiszem, hogy tisztelik a saját szüleiket. Vagy különben hogy néznek a szemükbe, miközben egy velejéig romlott rendszert szolgálnak ki?

A hazugságaik ráadásul nem is következetesek, már a látszatra sem adnak, mert minden alkalommal például más összeget írnak az egyébként nem létező korrupciós számlámra, közben az ellenem indított büntetőeljárásra hivatkoznak az összegek megnevezésénél.

Ami azért is érdekes, mert még én sem kaptam meg az ügyészségtől a gyanúsításom jogosságát bizonyító dokumentumokat, holott erre törvényileg március 10-ig volt határidejük.

Az persze már meg sem lep, hogy mindegyik szennylap szóról-szóra, de még egy vesszőt sem változtatva írja le ugyanazt, ami pontosan mutatja, hogy az egész központilag vezérelten készül.

De mit számít ezeknek a lapoknak, hogy hazugságokat írnak, amiért pereskedés esetén komoly kártérítés elébe néznek?!

Tudják, hogy gazdáik majd megvédik őket a velük szemben indított büntetőügyekben és a perek után a több milliós bírságot is kifizetik, persze az adófizetők pénzéből.

Semmi más célja nincs az egésznek, mint a bizonytalan szavazókat az ilyen, “nem zörög a haraszt” érzésre hajazó kreált ügyekkel távol tartani az április 3-i szavazástól.

Szemenszedett hazugság, hogy azok az emberek dolgoztak a szüleim házának felújításán, akik bármely önkormányzati beruházáson!

Soha nem kevertem a magán-és a közérdeket! Az is hazugság, hogy 10 milliós, “távirányítós gázzal fűtött” pálmafákat tartok a kertemben.

Azon gondolkodom, hogy akiknek ki van adva központilag, hogy minél nagyobb aljasságot kreáljanak körém, azok ránéznek a családi házam fotójára, majd versenyt futnak, hogy ki tud bődületesebb hazugságot kitalálni?

Jobb időkben nevetnék ezen, de pontosan tudjuk, hogy április 3. a tét.

Ezért fontos felidézni a kamu “nokias doboz” ügyet, amiről két évvel később tisztázódott, hogy soha nem is létezett, csak egy ügyész nyomásgyakorlására tette meg hamis vallomását az ügyben Balogh Zsolt, a BKV akkori megbízott vezérigazgatója.

Az ügy időzítése azonban tökéletes volt, épp jókor bizonytalanította el az embereket és lett utána kétharmada a Fidesznek.

Jól látható ebben az általuk kreált ügyben is az időzítés a választáshoz.

Ráadásul most már nem a kétharmad a tét, hanem a bármi áron kormányon maradás és a büntetőügyek megúszása, máskülönben súlyos börtönbüntetések várnak sok száz emberükre, több ezer bűncselekményben.

Remélem, hogy hisznek Istenben, mert akkor tudniuk kell nekik, akik azt állítják magukról, hogy keresztények, hogy a hazugok a pokolra kerülnek. És az aljas indokból hazugoknak külön bugyra van a pokolban.


Megosztom másokkal is:

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --