Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nem egy történet látott napvilágot arról, hogy az Ukrajnából menekülőknek még a pályaudvarokon lévő mosdóhelyiségekhez is a civilek adják össze az aprópénzt, hiszen az ukrán hrivnyát senki sem fogadja el az országban.

 Szégyen, hogy a MÁV kifizetteti a helyjegyet az Ukrajnából menekülőkkel – Tegyék ingyenessé a helyjegyeket is az érintettek számára! – követeli a DK.

De felháborító az is, hogy bár a MÁV beharangozta, hogy a járataikon ingyen utazhatnak a menekültek, de a 3 eurós helyjegyet mégis meg kell váltaniuk a nemzetközi vonatokra.

Mivel erről tájékoztatást sem kapnak, így a vonaton kerülnek gyakran megalázó helyzetbe, ha csak – úgyszintén jószándékú civilek – ki nem segítik őket.

A Demokratikus Koalíció felszólítja a kormányt, intézkedjenek arról, hogy a helyjegy is legyen ingyenes az érintettek számára!

Szégyen, hogy a MÁV kőkemény eurókat fizettet az Ukrajnából menekülőkkel a helyjegyekért. Alapvető probléma a szervezetlenség, a fejetlenség az országban, Orbánék logikátlan döntéseinek mi is áldozatai vagyunk.

De elfogadhatatlan, hogy a háború elől menekülőket ilyen megalázó helyzeteknek teszik ki, és sürgős intézkedésekre lesz szükség, mert a helyzet magától nem fog megváltozni!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Hoppá, mi történhetett?! Novák Katalin Orbán ellen beszélt az ENSZ közgyűlésén

Vagy kommunikációs hiba, vagy szándékosan, de Novák Katalin az oktatás fontosságáról és az iskolák elhanyagolását nevezte a legvégzetesebb hibának az ENSZ közgyülésén, miközben Magyarországon...

Szégyen és gyalázat: Ide jutottunk Orbánék miatt

Az Európai Unió legújabb vagyonfelmérési adatai a magyar háztartások számára semmiképpen sem hoztak jó híreket. A portfolio.hu által közölt jelentés szerint a magyar háztartások nettó...

Lerántotta a leplet Orbánék hazugságáról a szakember: Óriási bajban vagyunk

A kormány elhibázott gazdaságpolitikájáról, az inflációs helyzetről, valamint a felesleges kormányzati beruházásokról is beszélt Vajda Zoltán, a parlament Költségvetési Bizottságának MSZP-s elnöke az ATV...