Megosztom másokkal is:

Ungváry Krisztián magyar történész osztotta meg amerikai kollégája, Stephen Kotkin elemzését:

“Az a baj az érvelésükkel, hogy azt feltételezi, hogy ha a NATO nem bővült volna, Oroszország nem lenne ugyanaz, vagy nagy valószínűséggel közel sem lenne az, ami ma. Ami ma Oroszországban van, az nem valamiféle meglepetés. Nem valamiféle történelmi mintától való eltérés. Jóval a NATO létezése előtt – a tizenkilencedik században – Oroszország így nézett ki: volt egy uralkodó. Volt elnyomás. Volt militarizmus. Gyanakvás a külföldiekkel és a Nyugattal szemben. Ezt az Oroszországot ismerjük, és nem tegnap vagy a kilencvenes években érkezett. Ez nem a Nyugat tetteire adott válasz. Vannak belső folyamatok Oroszországban, amelyek miatt ma ott tartunk, ahol tartunk.
Én még tovább mennék. Azt mondanám, hogy a NATO bővítése jobb helyzetbe hozott bennünket ahhoz, hogy foglalkozzunk ezzel a történelmi mintával Oroszországban, amelyet ma ismét látunk. Hol lennénk most, ha Lengyelország vagy a balti államok nem lennének a NATO-ban? Ugyanabban a bizonytalanságban, ugyanabban a világban lennének, mint amiben Ukrajna van. Valójában Lengyelország NATO-tagsága merevítette meg a NATO gerincét. A többi NATO országgal ellentétben Lengyelország sokszorosan szembeszállt Oroszországgal. Valójában azt lehet állítani, hogy Oroszország kétszer is kitörte a fogát Lengyelországon: először a tizenkilencedik században, majd a Szovjetunió végén, a Szolidaritással.”
[…]
“Gondoljatok azokra az ukránokra, akik továbbra is ellenállnának. A nácik 1940-ben bejöttek Kijevbe. Elfoglalták az összes luxusszállodát, de napokkal később ezek a szállodák elkezdtek felrobbanni. Tele voltak csapdákkal. Ha ön egy hivatalnok vagy egy katonatiszt a megszállt Ukrajnában, és rendel egy csésze teát, meg fogja inni azt a csésze teát? Be akarja-e kapcsolni a gyújtást az autójában? Fel fogja kapcsolni a villanykapcsolót az irodájában? Elég egy pár merénylet, hogy az egész megszállást megzavarja.”
[…]
“A probléma most nem az, hogy a Biden-kormányzat hibákat követett el, hanem az, hogy nehéz kitalálni, hogyan lehet de-eszkalálni, hogyan lehet kilépni a kölcsönös maximalizmus spiráljából. Egyre több és több szankcióval és kizárással emeljük a tétet. A mi oldalunkon nyomás van, hogy “tegyünk valamit”, mert az ukránok nap mint nap meghalnak, miközben mi bizonyos szempontból, katonailag, az oldalvonalon ülünk. (Bár, mint mondtam, fegyverekkel látjuk el őket, és a kibertérben is sokat teszünk). A nyomás a mi oldalunkról maximalista, de minél inkább sarokba szorítjuk őket, annál inkább nincs vesztenivalója Putyinnak, annál inkább tudja emelni a tétet, sajnos. Sok olyan eszköze van, amit eddig nem használt, amivel árthat nekünk. Szükségünk van a maximalista spirálból való de-eszkalációra, és szükségünk van egy kis szerencsére, talán Moszkvában, talán Helsinkiben vagy Jeruzsálemben, talán Pekingben, de mindenképpen Kijevben.”

Megosztom másokkal is:

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --