Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Diplomáciában igen komoly jelentősége van annak a nyilatkozatnak amelyet Az USA nemzetbiztonsági tanácsadója mondott el.

Az ügy előzménye, hogy a  kijevi rendőrség szerint meghalt egy amerikai újságíró, miután az orosz csapatok tüzet nyitottak rá, egy másik riporter pedig megsebesült.

Az ukrán rendőrség értesülését a New York Times is megerősítette. Az orosz haderő a Kijev mellett található Irpin közelében nyitott tüzet az ott dolgozó újságírókra, akik közül az egyik életét vesztette. Társa megsérült, őt kórházba szállították.

Az elhunyt újságíró a New York Times igazolványát viselte, noha a lap állítása szerint nem kiküldetés keretein belül volt Ukrajnában, de korábban dolgozott az amerikai lapnak.

Az Egyesült Államok „megfelelő következményeket” fog kiróni Oroszországra, miután megvizsgálták a vasárnap lelőtt amerikai újságíró, Brent Renaud halálának körülményeit

– írja a BBC.

A történtekkel kapcsolatban Jake Sullivan, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója a CBS egyik műsorában nyilatkozott.

Sullivan szerint „sokkoló és rettenetes”, ami történt. Renaud haláláról épp azelőtt szerzett tudomást, hogy bekapcsolódott volna az adásba.

Azt mondta, még meg kell vizsgálnia kollégáival és az ukránokkal együtt, hogy pontosan mi történt, mielőtt kitalálnák a megfelelő válaszreakciót a riporter halálára.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: