Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Blikk hozta a napokban a Fideszes botrányt: megrontott egy kereszténydemokrata-konzervatív politikus egy 13 éves kislányt egy Pest megyei általános iskolában.

Közben az is napvilágot látott a sajtóban, kiről van szó: a férfit T. Lászlónak hívják, Budapest VII. kerületének önkormányzati képviselője volt 9 éven át, majd miután 2019. október 13-án csúfos vereséget szenvedett, elment egy üllői általános iskolába dolgozni.

Persze azért nem felejtette el őt sem a Fidesz, kapott egy politikai állást is: az üllői önkormányzat Környezetvédelmi Bizottságban kapott egy helyet.

Az incidens a Pest megyei településen már január óta tart, eddig próbálták fedő alatt tartani a helyiek, az üllői önkormányzatban ugyanis erős a Fidesz, nekik van a legtöbb képviselőjük és a legnagyobb frakciójuk.

T. Lászlót az eset napvilágra kerülése után távozott tanári állásából és lemondott a bizottsági tagságról is, ez derül ki ebből az interjúból –

– mivel viszont a Fidesz sosem hagyja az út szélén kádereit, nem kell attól félnie, hogy a bukott és kiskorút molesztáló Timár kereset nélkül marad, bizonyosan találnak neki valahol egy kifizetőhelyet.

via: EuróMéter


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: