Megosztom másokkal is:

Ahogy egy korábbi posztunkban beszámoltunk róla, tegnap éjjel a Fidesz-pribékek Józsefvárosba és Ferencvárosban tomboltak. Ám egy videó tanulsága szerint, az ottani ellenzéki-jelölt csapatának sikerül tetten érni őket.

 

Tegnap éjjel a Fidesz-pribékek Józsefvárosba és Ferencvárosban tomboltak. Ahogy korábban megírtuk, itt is ezres nagyságrendben rongálták meg az ellenzék plakátjait. Egy videó tanulsága szerint, az ottani ellenzéki-jelölt csapatának sikerül tetten érni őket.

Ahogy Jámbor összefoglalta az esetet: az este folyamán több helyen is sikeres futóleckét adtunk a rongáló kormánypártiaknak.

Egy esetben pedig egy “autós üldözés” keretében kergettük el őket. Köszönjük a rendőrség munkatársainak az éjszakai segítséget. A bejelentés megtörtént, a kamera felvételeket ki fogják kérni.

Tapasztalatunk szerint egy kamera látványától és a “jó estét” köszönéstől elképesztő sebességgel tudnak menekülni a fideszesek.

Jámbor posztjához özönlenek a kommentek, amiből az a kép rajzolódik ki, hogy egy szervezett, országos  ellenzéki plakátrongálási akcióról van szó.

Egy hölgy azt írja, hogy Debrecenben Varga Zoltánnal is ezt csinálták. Gyalázat.  Egy másik pedig arról tájékoztat, hogy az I. kerületben is szervezett ellenzéki plakátrongálás volt.

Egy másik kommentelő, arról tájékoztat, hogy Győr Sopron megyében (Csorna) szintén ez történt az ellenzék jelöltjének plakátjaival. Ez országos jelenség. Szavakat nem találok, mennyire szánalmas.

Verőcén is éjjel leszedték az előző napon kirakott ellenzéki plakátokat! Ne ezek Ők. !Mitől félnek? Csak nem a vereségtől?- ezt már egy Pest megyei hölgy teszi hozzá.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármester is kommentelt a témához. Az ellenzéki városvezető azt írja, hogy vitázni nem mernek kiállni a fideszesek, de az éj leple alatt ellenzéki plakátok rongálására van “eszük” és merszük.

Azt mondom, bőven elég volt ebből a rémesen alacsony színvonalú “politizálásból”. Ha egyetértesz velem, találkozzunk március 15-én a kormányváltó nagygyűlésen, a Műegyetem rakparton.


Megosztom másokkal is:

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --