Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A nemzet művésze egészen döbbenetes történetet mesélt el a 168 órának adott interjújában.

A művész többek között arról beszélt, hogy a rendszer legnagyobb bűne az a fajta politikai megosztottság, mely nem új keletű.

A bélyegek és a stigmák melyeket ráaggattak azonban nem mostani keretezésűek. Sőt!

Nem is akkor keletkeztek, amikor hat bátor társával kiállt a Heti Hetes nevű műsorral és nyílt őszinte politikai véleményeket fogalmazott meg.

Már 1992-ben, egy paródia miatt pellengérre állították a nemzet művészét:

„Előző évben mutatták be Koltay Gábor szerintem rossz filmjét, amelyben Hirtling István játszotta a barátot. A film végén Pista felugrott a levegőbe, és azt kiáltotta:

„Megtaláltam! Testvérek, magyarok!” Gondolom, az őshazát.

Az én paródiámban Julianus barát egy kulcsot talált a fűben, amely egy budit nyitott.

Majd beszaladt a budiba, ami felrobbant. Ezután megjelent egy újságban, hogy én a magyarságot szarnak tartom, és fel akarom robbantani Magyarországot. Teljesen paff voltam. Onnantól kezdve SZDSZ-bérenc lettem, hazaáruló.”  – mondja el Gálvölgyi.

Persze csak az tett le valamit az asztalra – szokták mondani – akit mindkét szélsőséggel megvádolják. Gálvölgyi sem volt kivétel:

Dózsa Györggyel volt egy közös fellépésük, a Kapcsoltam című műsorát parodizálták. A felvételek a Vidám Színpadon készültek, ő volt a betelefonáló, és mindig elmondta Rózsa Györgynek, hogy egy szép nagy lakásból hívja. Egyik alkalommal azt is hozzátette: nagyobb volt a lakás, csak leválasztották.

„Ez ment le a tévében. Följelentett valaki a tévé elnökénél, hogy irredenta vagyok, és visszakövetelem Erdélyt.

Az ügyből végül nem lett semmi, de az ország már akkor is tele volt elmebetegekkel, és a számuk azóta csak nő.”

A teljes interjút itt olvashatja el


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: