Van egy pont, amikor megszűnik a türelem, s a józan észt felülbírálja az indulat. Akkor amikor a hatalom arroganciája a legkiszolgáltatottabbak ellen fordul!
Amikor a tehetetlenség olyan szavakra kényszeríti az embert, amit normál körülmények között ki nem mondana.
Amikor a hatalamasok az arcunkba nevetve közilk, hogy bármit büntetlenül megtehetnek.
Viszont akik nem tetszenek nekik, azt a földbe gyalulhatják, alázhatják a végtelenségig. Nézem ezt az önfeláldozó férfiút, – Iványi Gábort, aki most is csendben, jézusi megadással tűri, ahogyan a hatalom megint belétörli a lábát.
Nézem a hivatalnokok rezzenéstelen arcát, ahogyan elállják az útját, hogy bejusson a szegények kórházába, ahol egyébként ő van otthon.
És undorodom ettől a szemét rezsimtől, amelynek tagjai büntetlenül lopnak, rabolnak, majd kivezényelik a fegyvereseket a szegények, a csórók ellen.
És undorodom azoktól az egyházaktól is, amelyek a hatalommal összejátszva, a júdás pénzeket bezsebelve szótlanul nézik – talán még örülnek is – Iványiék meghurcoltatásának…
Bravó Orbán! Bravó! Magyarország előre megy! De hova?
