Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Hírklikk számolt be róla, hogy a nyomozók vitték magukkal a hét elején Újszentiván polgármesterét, miután bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt házkutatást tartottak az otthonában.

Az ellenzéki portál szerint ugyan Putnik Lázár függetlenként lett a település első embere, és bár a kormánypártok most igyekeznek távolságot tartani tőle, le se tagadhatná fideszes kötődését.

A NAV nyomozói tartottak házkutatást Putnik Lázár újszentiváni polgármester lakásában még január végén.

A kiszivárgott információk szerint közmunkások foglalkoztatásával, illetve kifizetéseivel lehet összefüggésben az ügy, amelyet az is erősít, hogy egy önkormányzattal szerződött, külsős pályázatírót is őrizetbe vettek.

Újszentiván nem most először kerül a botránykrónikák közé. 2019-ben már választási csalás miatt pénzbüntetésre ítélték Putnikot, miután több száz fantom lakossal növelte meg a település lélekszámát és befolyásolta állítólag ezzel a választás végeredményét.

Érdekesség, hogy a polgármesterség mellett, vőfélyként is dolgozó férfit nem tiltották el a közügyek gyakorlásától, ezért elindulhatott a választáson.

Érdekesség az is, hogy bár Putnik Lázár függetlenként lett településvezető és a Fidesz láthatóan most igyekszik kellő távolságot tartani tőle, mégis nehéz lenne letagadnia igen szoros kapcsolatát a kormánypártokkal.

Tény, hogy a Népszava cikke szerint még az egyik regionális Fidesz-támogató portál is a párt jelöltjének nevezi Putnikot, ahogyan annak is dokumentálható nyoma van, ahogy a férfi a helyi Fidesz-csoport egyik közösségi napján mondott köszöntőbeszédet.

A Hírklikk birtokába került egyik felvétel is azt bizonyítja, hogy Újszentiván eljárás alá vont vezetője látható barátságban volt és feltehetően még most is abban van a Fidesz megyei vezetőivel.

Az újszentiváni farsangi bálon készült egyik felvételen például a rendőrök által letartóztatott Putnik még épp Bartók Csabával, a Fidesz szegedi elnökével és helyi képviselő-jelöltjével, illetve Mihálffy Bélával, a Fidesz-KNDP szegedi önkormányzati képviselőjével és az egyik helyi körzetben induló országgyűlési képviselő-jelöltjével pózol.

Hogy az újszentiváni polgármester bűnügyeiről a fotón szereplő fideszes politikusoknak, illetve a Fidesz megyei és helyi szervezeteinek milyen tudomása vagy esetleg szerepe volt, a büntetőeljárás vélhetően megnyugtatóan tisztázza majd.

via: Hírklikk


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: