Az MSZP-s Török Zsolt mesélte el közösségi oldalán milyen volt az amikor felhívta a néhai köztársasági elnök.

Soha nem felejtem el, és ha már százszor leírtam, akkor leírom még egyszer.
Egri önkormányzati képviselő voltam, ballagtam haza, egyébként a körzetemben, ahol megválasztottak. Talán ’99. tavasza lehetett.

Megcsörrent a mobilom pár lépéssel a lépcsőházunk előtt, s mikor felvettem és köszöntem, a követekezőt hallom:

„Szervusz! Göncz Árpád vagyok. Egy régi harcostársam fordult hozzám segítségért, mert az önkormányzat elutasította az igényét és nehéz körülmények között él. Tudnál segteni, „xy” az illető?”

Szinte szószerint földbe gyökerezett a lábam: „Persze, Elnök úr! Ismerem, 2 lépcsőházzal lakik feljebb, mint én. Ismerem jól a hölgyet. Lehet, hogy nem azt a tipusú támogatást kell kérnie, hanem másikat, de intézem, de utánajárok.”

Mire Ő: „Tudtam, hogy hozzád kell fordulni, te könnyebben megoldod ezt, mint én.”
Még mondtam 2 mondatot, mire mondta, hogy ne elnök urazzam már, váltottunk pár szót, aztán jó egészséget kívánt és elköszöntünk.

Nem tudom meddig álltam ott a Malomárok utcában a járdán, de ahogy ocsudtam a szomszédos lépcsőház felé mentem, becsöngettem és megbeszéltük, hogy mi volt a gond (nem segélyt kellett kérni, hanem lakhatási támogatást és akkor a fűtésszámla kifizetésével még jobban is járt X-né néni).

Semmi titkárnő, majd kapcsolom, meg ilyenek…

„Szervusz, Göncz Árpád vagyok!”
100 éve született, Árpi bácsi!