Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Komjáthi Imre az MSZP elnökhelyettese vezette 2012 februárjának fagyos reggelén útnak induló menetet Miskolcról egy maroknyi elszánt ember kíséretében.

Családanyák és családapák. Idősek és fiatalok. Amikor elindultak még alig ismerték egymást. Mire Budapestre értek testvérekké edzették őket a jeges kilométerek.
Vitte őket a szolidaritás lendülete, hajtotta őket az igazságérzetük.

A szomorú lelkű emberek üzenetét vitték a Parlament elé, mert titkon azt remélték, hogy meghallgatják őket a „dicsőséges nagyurak”.

Steinbeck gyakran írt a munkásosztály túlélésért küzdő rétegeiről. Hogy történeteinek hitelt adjon, együtt is élt a nehéz sorsú emberekkel, hogy megfigyelhesse életmódjukat.

Sokan kritizálták az író politikai nézeteit és azt, hogy bemerte mutatni a kapitalizmus visszataszító oldalait.Határozott véleménye volt, hogy a kapitalizmus megnyomorítja az munkások lelkét.

Ahogyan Ő fogalmazott : „A szomorú lélek gyorsabban öl, mint a bacilus.”
Magyarországon mindig is létezett, és belátható időn belül létezni is fog a szegénység, sajnos.

De tény, hogy a 2010-ben hatalomra jutott rezsim eddig soha nem látott módon alázza meg a mély szegénységben élőket, rak bélyegeket a társadalom leginkább segítségre szoruló rétegeire.

Az Orbán Viktor által megálmodott Nemzeti Együttműködés Rendszere elérte azt, hogy Magyarország a szomorú lelkek országa lett.

Mert szomorú lett a lelke annak a rokkantnyugdíjas bányásznak, akit átminősítettek „járadékossá”. Akit egy kalap alá vettek a csalókkal, simlisekkel. Akiről a fideszesek azt mondták, hogy a rokkantak csak koloncok a társadalom nyakán.

Szomorú lett a lelke, mert Ő az egészséges gerincét, tüdejét és ízületeit hagyta ott a nyirkos tárnák mélyén. Ezért joggal várhatta el az ország népének szolidaritását, az állam gondoskodását.

Szomorú lett a lelke a tanároknak, mert amikor jogosan számonkérték megígért jussukat, ezt a megalázó választ kapták a kormány szóvivőjétől:

„Amikor nagy vihar van a tengeren, akkor azt is értékelni kell tudni, hogyha valaki kikötőbe vezet minket, nem biztos, hogy éppen konyakot kell rendelni.” Megüzenték nekik, hogy a „nemzet napszámosai ne legyenek nagyigényűek”

Azonban a szomorú lélek megteremtésének leghatékonyabb eszköze a közmunka. Orbán Viktor és tettestársai aljas indokból és előre megfontolt szándékkal alkottak egy külön társadalmi kasztot.

Akiket lehet mutogatni és bűnbakként beállítani. Tessék, kérem szépen! Ők azok, akik annyit érnek amennyijük van. Akik lusták és nagyigényűek. Ők a KÖZMUNKÁSOK. – mondják a fideszesek.

A diktatúra falában a félelem a habarcs és félelmet gerjeszteni többféleképpen lehet. Például azzal, hogy bárkiből lehet közmunkás.

Lehet a tanárból, ha kinyitja a száját és panaszkodik arról, hogy nem minden rózsás az oktatásban. De lehet a közszolgálatban dolgozókból, a kórházi ápolókból, a gátakon dolgozó „vízügyesekből”.

A politikai maffiózók, az ország-bárók és Fidesz-oligarchák a közmunkás léttől való rettegéssel tartják sakkban az ország népének egy részét.

Mert senki sem szeretne „negyvenhétezres” lenni. Mert az emberek szégyellik azt mondani, hogy közmunkás vagyok. Ez a rettegés meghajlítja a gerincet, elnémítja a szájat. Ez a rettegés szomorúvá teszi a lelket.

Ez a rettegés öl! Orbán Viktor és tettestársai egy veszélyes, bűnös rendszert építenek. De rettegnek azok is, akik már a közmunkások kenyerét eszik. Mert ez a kormány nagyhatalmú urai által odavetett kenyér mérgezett.

Át van itatva, aljassággal, cinizmussal és megvetéssel. Rettegnek, mert kiskirályok uralkodnak fölöttük.

Lakat a szájon különben „ugrik” még ez a munka is. Így hát aztán megtehetnek mindent. Végeztethetnek alja munkát, késhetnek a szánalmas éhbér kifizetésével. Védőital, védőruha? Ugyan már! „Ezeknek”?

10 évvel ezelőtt azzal a hazugsággal plakátolták tele az országot, hogy „Magyarország jobban teljesít, miközben a nyomor volt az, ami jobban teljesített.
10 év telt el az első Éhségmenet óta és most azt hazudják, hogy „Magyarország előre, megy nem hátra.”. Ez is hazugság.

Ez így nem mehet tovább Nem akarunk a szomorú lelkek országa lenni!
Döntenünk kell, hogy hogyan akarunk élni! Arccal a sárban vagy büszkén, talpon állva?! Nem nekünk kell félni, hanem azoknak a kurafiknak, akik megszomorítják a lelkünket. Tudniuk kell, hogy számontartjuk minden aljasságuk. Mert április 3-án vége lesz a „kiskirálykodásnak”.

Április 3-án elvesztik a hatalmukat. Akkor majd el kell számolniuk! Akkor majd bele kell nézniük a szemünkbe!

A hatalmasokat csak akkor látjuk annak, ha térden állunk előttük. Álljunk hát fel
Hallassa hangját a tanár, a diák, a rendőr és az ápoló! Szoruljon ökölbe minden kérges munkás tenyér!

Április 3-án kezdjünk együtt egy új történetet, amelyet a szolidaritás tollával írnak


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: