Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A szocialista politikus ismét sziporkázott!

„Főleg azért irigylem a miniszterelnököt, mert már kora reggel olyan poétikus. Én ilyenkor még az élet szépségeire teljesen érzéketlenül, utálom az egész világot, meg kell mondanom, különösen az állami rádiót, ahol épp ő felel udvariasan a saját kérdéseire.

Bezzeg ő azt fejtegette a paradicsomos rigmus jelentésrétegeit boncolgatva, hogy »a politika közel van a népköltészethez, sok szépség van a szakmánkban«.

Ez igaz. A szépségek egyike, hogy az ő szakmájában azért nem a nép költ.

Aztán még jobban belemelegedett: »Rokonságban áll a politika az irodalommal.«

Ez is fontos felismerés. Mindkettőben vannak helyzetek, amikor a legnagyobb jelentősége a kiadásnak van.

Az írók számára annak, hogy kiadják-e a műveiket, némely politikusok számára pedig annak, kiadja-e őket az az ország, ahová a felelősségre vonás elől menekültek.”


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

„Ez tárgyalóterem, nem kabaré” – Botrányba fulladt a Völner-Schadl ügy tárgyalása

Ez is egy pillanatfelvétel a NER belső ügyeiről, azonban ezt nem a Rogán-minisztériumban írják, így nem annyira rózsaszín cukormázas, mint ahogyan azt mutatni szeretik....

Alföldi Róbert lecsapott: Összeomlott az Orbán-i hazugsággyár

A Fideszhez kapcsolódó médiának még mindig helyreigazításokat kell tennie, legutóbb az Origónak kellett elnézést kérnie Alföldi Róbert színész-rendezőtől a hétvégén - írja a Telex "Az...

Változik a vonatközlekedés, fontos bejelentést tett a MÁV

A MÁV közleménye alapján napi nyolc vonatpár fog járni Debrecen és Füzesabony között augusztus 6-áig, de néhány hortobágyi betétjárat kimarad a menetrendből. Az utasoknak, akik...