Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Megúszhatatlan Varga Judit és Rogán Antal azonnali távozása az Orbán-kormányból

 

? Lassan már nem telik el nap, hogy Orbán Viktor bűnszervezetében ne derülne fény újabb és újabb bűncselekményekre. A meglehetősen szerteágazó Völner-ügyben minisztériumi tisztségviselők piaci kofákat megszégyenítő módon, fényes nappal adtak-vettek diplomát és közbeszerzést, kútmély szatyraikban figyelmességi italokat rejtve az ügyintézésért járó milliók mellé.

A 444.hu által közölt dokumentumokból jól látszik az is, hogy a legfelső szint tudtával és beleegyezésével zajlottak a seftelések – de ha mégsem, akkor minimum erkölcsi és politikai felelősség terheli az ügy minden érintettjét.

? Ha Orbán Viktor eddig azt gondolta, kreált világában disznóölőset játszva, sűrűn pálinkázva kivonhatja magát a Völner-ügyből, akkor téved. Miniszterelnököt alakítva ugyanis két döntést mindenképpen meg kell hoznia.

Az egyik: Rogán Antal propagandaminiszternek haladéktalanul távoznia kell posztjáról kabinetfőnöke, Nagy Ádám ügyletei miatt. A másik: Varga Judit igazságügyi miniszternek haladéktalanul távoznia kell posztjáról helyettese, Völner Pál ügyletei miatt.

Ennek a korrupt, aljas világnak április 3-án vége lesz. Hisszük, hogy utána igazságos, szolidáris, zöld Magyarországot építhetünk.

Szabó Tímea


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Újabb megszorítást leplezett le az MSZP – Orbánék ismét ordenáré módon hazudtak az embereknek

Az MSZP szerint januártól túladóztatná az autósokat a Fidesz, mivel egy liter benzin esetében 16,5 forinttal, egy liter gázolajnál 18,6 forinttal több adót szedne...

Kínos kérdések merültek fel a tárgyalóteremben: Újra felmerült Varga Judit neve a Völner-Schadl perben

Kedden a Fővárosi Törvényszéken folytatódott tovább  a Schadl-Völner nevével fémjelzett korrupciós botrány tárgyalása. F. Vivien, a vád koronatanúja kerül a bíróság elé - számolt...

Fontos: Hatalmas bajban lesznek a nyugdíjasok a szakértő szerint

Farkas András nyugdíjszakértő a Portfolio.hu-nak nyilatkozva rámutatott: a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntarthatatlannak bizonyul, jellemző rá a kaotikusság és az átláthatatlanság. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ)...