2018. február 20. Hódmezővásárhely. dr. Márki-Zay Péter független jelölt lakossági fórumot tart. Fotó: Molnár Ádám
Megosztom másokkal is:
  •  

Tagadhatatlanul a legextravagánsabb figurája az ellenzéki oldalnak MZP. Most az elmúlt napokban több ellenzéki véleményformáló felvetette: leválthatja-e az ellenzéki oldal Márki-Zayt?

Amikor ellenzéki oldalról írok, nem csak a pártokat értem alatta, hanem azt a sokszínű ellenzéki tábort, ami a civilek mellett a pártok és a szavazók sokaságát jelenti.

Nos, tény MZP nem az a tipikus politikus. Kijelentései sorra botrányokat okoznak és látható az is, hogy tudatosan csinál “balhékat” az ellenzéki térfélen. Gondoljunk csak arra, amikor megüzente: Gyurcsány jobban tenné, ha nem kampányolna.

A kérdés azonban már eldőlt. Az ellenzéki előválasztáson – mely a legnagyobb politikai innovációja az újkori demokráciának – az ellenzéki pártok a szavazók kezébe adták a döntést.

A szavazók pedig döntöttek. Tetszik vagy nem azt mondták a párotk szavazói, hogy ezen a választáson próbáljunk ki valami mást, egy olyan utat amin eddig nem jártunk még.

Márki-Zay ez az út. Mi, klasszikus baloldali szavazók kis értetlenséggel vegyes csodálkozással nézzük lépéseit. De valahol ezt akartuk. Legalábbis az előválasztás végeredménye alapján.

A türelem pedig jár MZP-nek is. Nézzük meg merre visz az az út, amin elindult. Ugyanis egy akkora felhatalmazás van mögötte – amit mi adtunk neki – ami minimum azt feltételezi, bizalmat és felelősséget adtunk a kezébe.

Egy szó mint száz, én Németh Péter korábbi Népszava főszerkesztő mai publicisztikájával értek egyet, mely szerint:

“A választók új valakire vágytak, és a hódmezővásárhelyi polgármester meggyőzte őket, hogy ő lenne a legalkalmasabb jelölt az ellenzék számára, neki lehet esélye legyőzni Orbán Viktort. (…)

Az előválasztás ugyan elindította a folyamatot, megtalálta az ellenzéki szavazót, mint létező csoportot, de még nem tudja teljes mértékben kielégíteni igényeit.

Így például azt, hogy hiánytalanul felsorakozzon Márki-Zay mögött, illetve elfogadja azokat a döntéseket, és retorikát, amelyet az új miniszterelnök-jelölt képvisel. (…)

Ötletekre, lépésekre van szükség, és arra, hogy MZP valóban ott meneteljen az élen, diktálja az iramot, mozgassa az embereket, ne csak a saját munkatársait, és újra töltsön fel mindenkit hittel: áprilisban távozni fog az előző garnitúra.

Márki-Zay Péternek pont azt kell tennie, amivel már a kérdést is megakadályozza, azaz egy pillanatig sem lehet kétséges, hogy nekünk szükségünk van rá. Hogy nekünk MZP kell.


Megosztom másokkal is:
  •  

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --