Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Völner Pál igazságügyminiszteri államtitkár elleni vádemelés csak a jéghegy csúcsa, és látható, hogy az ügynek több – minimum érdekes – vonatkozása is van.

Egyrészt elég durva, hogy Völnert úgy vádolják most hivatali visszaéléssel, hogy ő volt az is, aki a Pegasusos megfigyelési megrendeléseket aláírta. A botrányos megfigyelési ügyek kapcsán egyszer sem merült fel vádemelés.

A másik fontos szál viszont a Végrehajtói Kar. Az ügyben nyolc végrehajtó és a hírek szerint a Végrehajtói Kamara elnöke ellen zajlik eljárás. Sőt, a zuhanyhíradó szerint maga a Kamara elnöke vallott Völnerre.

Visszatérve a Végrehajtói Karhoz: az elmúlt 10 évben számtalan kilakoltatáson voltam. És nem egy esetben, hanem rendszeresen találkoztam a jog, a jogosság határát súroló végrehajtói eljárásokkal, amikor devizahiteleseket, elszegényedő, bajba került embereket raktak az utcára.

Csak az elmúlt 5 évben egy városnyi embert raktak utcára ilyen eljárások keretében.
A mostani eljárások feltehetően ilyen ügyet nem érintenek, hiszen pont a kilakoltatott emberek nincsenek abban a helyzetben, hogy visszaéléseket leplezzenek le.

De azt nem gondolhatjuk komolyan, hogy ha rendszereszinten működött a mostani ügyben érintett probléma a Végrehajtói Kamarában, akkor az a kilakoltatások menetét nem érintette.

Márpedig ha van visszaélés a kilakoltatások menetében, ha voltak ilyen ügyek, azt fel kell deríteni, hiszen itt a kár nem csupán anyagi jellegű, hanem emberek életéről, megélhetésről, lakhatásról van szó.

Ezért az ügy mentén egy vizsgálóbizottság felállítására van szükség, amely áttekinti az elmúlt évek egyébként kifejezetten nagy számú kilakoltatási ügyeit, és végignézi, hogy van-e szükség törvényerejű változtatásra, illetve milyen rendszerszintű problémák merültek fel a végrehajtási eljárásokban, kiemelten a kilakoltatási ügyekben!

Elfogadhatatlan, ha egy ilyen mértékű korrupciós ügy kapcsán nem vizsgáljuk, hogy a lecsúszók, a rászorultak milyen érdeksérelemnek lehettek kitéve!

Hiszen az elmúlt 15 év tömeges kilakoltatásait látva már a korrupciós ügy nélkül is érdemes lenne egy vizsgálatot tartani. Mi indokolhatja, hogy ilyen arányban tegyenek utcára embereket?

Mit mulasztott el a magyar állam, hogy megakadályozza ezeket az eseteket, milyen szociálpolitikai, bankfelügyeleti, törvényi változásokra van szükség, hogy csökkentsük a kilakoltatások számát és így az elszegényedő vagy utcára kerülő emberek számát?


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: