Dr. Zacher Gábor - Fotó: RCNews
Megosztom másokkal is:

A hatvani kórház igazgatója szerint nincs nagy válság, mint mondta, ugyan nem vidáman és mosolyogva, de „a rendszer most működik.”

Vannak még kapacitások, nincsenek telt házak az intenzív osztályokon és a Covid-osztályokon. Nincs még akkora terhelés, mint a harmadik hullám csúcsán, és remélik, nem is lesz – mondta Zacher Gábor a Klubrádiónak.

Arról is beszélt, hogy ha csökkenő tendenciát látunk a statisztikában a lélegeztetett betegek számában, annak kisebb százaléka az, akit le lehet venni a lélegeztetőgépről, és nagyobb százalék az, akit sajnos elveszítenek.

Náluk – ez „csak a kis kórházuk statisztikája” – emelte ki: a betegek körülbelül 75 százaléka oltatlan. A kétszer oltottak 10-15 százalékban vannak, de ők a másodikat többnyire 6 hónappal ezelőtt kapták, így már nem nagyon számítanak védettnek – hangsúlyozta.

A műsorvezető megkérdezte, hogy miért lehet megint nagyon magas a magyar halálos áldozatok száma például Ausztriához, Csehországhoz képest. Zacher Gábor szerint ehhez figyelembe kell venni, hogy a magyar lakosság egészségi állapota az EU-ban az egyik legrosszabb.

A megelőzhető betegségek és a daganatos betegségek szempontjából elsők vagyunk, ahogy az elhízás, a cukorbetegség, a dohányzás és az alkoholfogyasztás jelenléte is hozzájárulhat ehhez.

Forrás: ATV


Megosztom másokkal is:

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --