Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

„Kövér a szolgálatok alkotmányos kötelességének megszegésére buzdított – Távozzon tisztségéből!”

– áll a hatpárti összefogás közleményében.

„Kövér László a legsötétebb diktatúrákat idéző módon uszít az egységes ellenzék ellen és gyakorol politikai nyomást titkosszolgálati vezetőkre a Direkt36 által szombaton publikált, 2020 februárjában készült hangfelvételen”

– megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak titulálta az ellenzék, hogy az Országgyűlés és a Fidesz választmányi elnöke a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői előtt a törvényes rend, a szolgálatok alkotmányos kötelességének megszegésére buzdít.

A Pegasus-ügyre nézve is közvetett bizonyítékot jelenthet Kövér kijelentése az összefogás szerint, amikor médiatulajdonost, civilt, aktivistát, politikust és újságírót figyeltek meg az izraelikémszoftverrel.

„Mi, az egységes ellenzék követeljük, hogy Kövér László haladéktalanul adjon magyarázatot arra, kinek a megbízásából és milyen célból tartott a totális állam kiépítésének szükségességére irányuló politikai beszédet a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői előtt, és mandátuma kiterjedt-e arra, hogy a hallgatóságot az ellenzék elleni cselekvésre biztassa”

– ezen kívül követelik még Orbán Viktortól, hogy nyilatkozzon az ügyben, hogy azonosul-e Kövér kijelentéseivel, valamint a Pegasus-szoftverrel kapcsolatos kérdésekre is választ várnak.

„Az elmúlt 30 év legmocskosabb hazai botránya, a Pegasus-gate eddig nyilvánosságra került ténysorai alapján Orbán Viktor és kormánya méltatlan Magyarország polgárainak képviseletére, ahogyan Kövér Lászlónak sincs helye a magyar közéletben”

– áll a közleményben.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: