Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter Fotó: Népszava
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A kormánybiztos ezúttal online értekezletet tartott a tram-trainről, amelynek keretében szóba került a koronavírus elleni oltások kérdése is.

Lázár Jánost egy oltásellenes nő kérdezte, aki szerint nincs járvány, és az oltással csak nyomorékká teszik az embereket, miközben az oltás támogatóit pedig egyenesen aljas beteg állatoknak nevezte – idézi a szegeder.hu összefoglalóját a 24.hu.

Lázár János az elhangzottakra azzal válaszolt: „óriási intellektuális teljesítmény. Én úgy gondolom, hogy az ember a saját életét szabadon kockáztathatja, ez kétségtelenül igaz,

tehát mindenkinek jogában áll hülyének lenni és jogában áll meghalni.

Hozzátette ugyanakkor, hogy most a társadalom egészségét is kockáztatja, aki nem tartja magát a járványügyi javaslatokhoz.

Mint fogalmazott: „Az a kérdés, hogy mások életét kockáztathatja-e, illetve hozzájárul-e egy társadalom egészségéhez, megmeneküléséhez és ahhoz, hogy ez a társadalom túlélje a Covidot azzal, hogy ha magát beoltatja.

Én úgy gondolom, hogy aki fölveszi a védőoltást, az mind hozzájárul, hogy ezen minél hamarabb túllegyünk, és hogy ezt a nehéz időszakot összefogva, igaz, kockázatot vállalva, de közösen túléljük.”


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: