Futótűzként terjed Juszt László írása – ebből nemzetközi botrány lesz

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Hogy is volt ez? A norvég alap 70 milliárdot ajánlott fel az országnak azzal a feltétellel, hogy ebből 4 milliárdot az a civil alap oszthasson el, amelyiket ők megjelölik.

Az agresszív kismalac közölte, hogy akkor nem kell a 70 milliárd!

Most kiborult a szlovák külügyminiszter és ugyan még csak a diplomácia nyelvén, de szóvá tette, hogy a magyar kormány ellenőrizetlenül önti a pénzt a szlovákiai magyarok vállalkozásaiba. Történelmi ingatlanokat szerez meg és a szlovák kabinet tudta nélkül templomépítéseket támogat.

“Arra kértük Magyarországot, hogy kormányprogramjának azon pontjait, amelyek Szlovákiában valósulnak meg, vagy érintik az országot, úgy hajtsák végre, ahogy az a nemzetközi kapcsolatokban szokásos” – mondta.

Szijjártó közölte: “Eddig hozzávetőlegesen 3800 szlovákiai vállalkozónak összesen 21 milliárd forintnyi (64,4 millió euró) támogatást utaltunk, 8 milliárd forint (22,4 millió euró) pedig a szlovákiai templomok felújítására ment el.”

És ez így helyes, hiszen itthon már minden rendben és mindenki egyenesben van. Ja, nem…


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours