Pénz - Fotó: Napi.hu
Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

 Lassan egy talicska sem elég ahhoz, hogy pénzt vigyünk az üzletekbe. Gyakorlatilag luxuscikknek számít az, ha valaki gyümölcsöt is akar venni. De űgy néz ki lassan a kenyér is az lesz….

Közben meg mit olvasok az MSZP-nél? Bizony azt, hogy annyira jól mennek az ország dolgai, olyan sikeres a válságkezelés és a Covid járványt is olyan jól kezeltük, hogy ezt is megtehetjük:

19 ezer millió forint értékben adtunk AJÁNÉDKBA vakcinákat és lélegeztető gépeket más országoknak

Így mulat a magyar.

Az MSZP összefoglalójából kiderül még az is, hogy:

A Magyarországra érkezett vakcinák közül 4 milliót továbbadott a kormány más országoknak.

A 300 milliárdért beszerzett lélegeztetőgépek nagy része raktárban áll, de a kormány ezeket is ingyen osztogatja:

eddig 11,7 milliárd forint értékben adott túl rajtuk, legalábbis több száz darabon – írta meg az Átlátszó cikkében

Mindez különösen pikáns annak fényében, hogy az is napvilágot látott, mennyit nyerészkedett a fideszes holdudvar a járvány alatt az eszközbeszerzéseken.

Erről Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese beszélt a héten napirend előtti felszólalásában


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

MEGOSZTÁS