Megosztom másokkal is:
  • 2K

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint az első feladat az előválasztás okozta sebek begyógyítása.

Szeretném, ha lenne egy frakciója azoknak, akiket a hat párt eddig kihagyott

– mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Márki-Zay Péter hétfő este.

Az interjú első nagyobb témája az volt, hogy akar-e külön frakciót Márki-Zay, aki elég egyértelműen is beszélt erről.

Az alapokat a Pálinkás József-féle Új Világ Néppárt adhatja, de a hódmezővásárhelyi polgármester azt is mondta, hogy civileknek ott kellene lenniük a következő Parlamentben.

Megjegyezte, hogy a hat párt megállapodását ő nem írta alá, igaz, irányadónak tartja.

„Szeretném, ha lenne egy hetedik frakció, ahova azok ülhetnek, akiket a hat párt nem képvisel”- ismételte meg újra.

Márki-Zay azt is mondta, hogy a hat pártból már három támogatja, és a napokban találkozik a többiekkel, köztük Gyurcsány Ferenccel is.

Elismerte, hogy a DK a legerősebb ellenzéki párt, Gyurcsányról pedig azt mondta, „értékeltem, hogy saját személyét háttérbe tudja szorítani a közös cél érdekében.”

Ön szerint jogos Márki-Zay kérése?

View Results

Betöltés ... Betöltés ...

Megosztom másokkal is:
  • 2K

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --