Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Első információink az előválasztás végeredményéről.

Lapunk információi szerint jelen állás szerint minimálisan, de Dobrev Klára vezet. Ez persze nem jelenti azt, hogy az eredmény nem fordulhat, hiszen a feldolgozottság jelenleg minimális.

Azonban most ebben a pillanatban a voksok számítása alapján a DK miniszterelnök jelöltje lehet a befutó a voksoláson.

Mikor lesz hivatalos végeredmény?

Az ATV Híradójának nyilatkozott az előválasztás lebonyolítását végző aHang kampányigazgatója, Hajdú Gergő, aki elmondta, a mai urnazárás után ideális esetben mikor tudnak majd győztest hirdetni.

Hajdú elmondta, a voksolás befejezése után kezdődik csak az igazi munka az önkéntesek számára.

A szavazóhelyiségek bezárása után a papíralapú szavazatokat egy budapesti helyszínre szállítják, számolni azonban csak akkor kezdik el őket, amikor az összes szavazólap beérkezik.

„Az Országos Előválasztási Bizottság folyamatosan fogja kiadni a számokat, valószínűleg déltől már elkezdődnek a bejelentések” – fogalmazott Hajdú, kiemelve, hogy

reményei szerint vasárnap este már bátran lehet következtetni a győztesre.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

MEGOSZTÁS