Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kommentár nélkül a Magyar Szocialista Párt döntése:

A Magyar Szocialista Párt Márki-Zay Pétert támogatja miniszterelnök-jelöltnek az előválasztás második fordulójában.

A Magyar Szocialista Párt Országos Elnöksége mai rendkívüli ülésén értékelte az előválasztás második fordulójának eseményeit, a miniszterelnök-jelöltek által képviselt programot és a kormány- és korszakváltás esélyeit.

Mindezek alapján a Magyar Szocialista Párt Országos Elnöksége úgy döntött, hogy az előválasztás második fordulójában – korábbi tartózkodó álláspontját megváltoztatva – Márki-Zay Pétert támogatja a demokrata ellenzéki szövetség közös miniszterelnök-jelöltjének a 2022. évi országgyűlési választásokra.

Az elmúlt napokban külön úton, de mindkét miniszterelnök-jelölt azzal a kéréssel fordult a Magyar Szocialista Párt vezetéséhez, hogy tegye egyértelművé az álláspontját a miniszterelnök-jelöltek támogatásáról.

Az MSZP vezetése a kérésnek eleget téve, döntésének kialakítása során az alábbi szempontokat vette figyelembe.

A Magyar Szocialista Párt két évvel ezelőtt megkezdte egy új szociáldemokrata politika kialakítását, amely a korszakváltás új baloldali és zöld értékein alapul, elmélyítette értékalapú szövetségét a Párbeszéd Magyarország Párttal, és a környezet- és klímavédelmi ügyek képviseletében szövetségre lépett az LMP-vel.

Az MSZP célja ugyanis, hogy a jövő kormánya helyreállítsa a jogállamot és a demokráciát, mindenki számára esélyt biztosítson a felemelkedésre és megszüntesse a társadalmi igazságtalanságokat, ugyanakkor hangsúlyosan képviselje gyermekeink és a jövő generációk érdekeit a környezet- és klímavédelem kérdéseiben.

Az előválasztáson Karácsony Gergely főpolgármester miniszterelnök-jelöltségét éppen azért támogatta az MSZP, mert benne látta azt a politikust, aki hitelesen képes képviselni ezeket az értékeket, ugyanakkor alkalmas arra, hogy egy sokszínű, többféle értékrendet képviselő pártokból álló szövetséget összefogjon, és a pártok felé elköteleződéssel nem rendelkező – ugyanakkor a 2022. évi országgyűlési választás végeredményét érdemben befolyásoló – bizonytalan választókat is megszólítson, és maga mellé állítson.

Az a tény, hogy Karácsony Gergely befejezte miniszterelnök-jelölti kampányát, az MSZP fő célján és küldetésén nem változtat: továbbra is azért küzd, hogy 2022-ben leváltsuk Orbán Viktort és a Fideszt! Mert 2022-ben többre lesz szükség, mint kormányváltásra! Korszakváltás kell, mert a Fidesz olyan állampárti politikai rendszert hozott létre, melynek célja a saját leválthatatlansága.

A Magyar Szocialista Párt elismeri mindkét versenyben maradt miniszterelnök-jelölt politikai teljesítményét, és rögzíti, hogy a demokrata ellenzéki szövetségen belül továbbra is vállvetve harcolunk az Orbán-rendszer ellen.

Az előválasztást követően azonban a megválasztott miniszterelnök-jelöltet az MSZP minden erejével támogatni fogja a 2022. évi országgyűlési választáson. Nincs ugyanis más út, mint a kormányváltás: csak így érhető el, hogy Magyarország egy igazságos, szabad, szolidáris és zöld ország legyen!

Az MSZP-nek ehhez megvan a konkrétan kidolgozott programja is.

Az MSZP azt várja el a közös miniszterelnök-jelölttől, hogy mindenki számára egyenlő esélyeket biztosító országot építő programot képviseljen az alacsony magyar fizetések felzárkóztatásával, a rabszolgatörvény eltörlésével, a szociális háló megerősítésével, az alacsony nyugdíjak felzárkóztatásával, a lakhatási válság felszámolásával, a közfinanszírozott oktatás és egészségügy megerősítésével és minőségének javításával, legyen elkötelezett a korrupció megszüntetése, a magyar embereket megkárosítók felelősségre vonása, valamint Magyarország nemzetközi tekintélyének helyreállítása iránt.

Továbbra is úgy látjuk, hogy 2022-ben megvan az esélyünk arra, hogy leváltsuk a Fidesz-rendszerét, és erre azzal a miniszterelnök-jelölttel van nagyobb esély, aki képes az új többséget maga mellé állítani.

Az MSZP Országos Elnökségének állásfoglalása alapján – bár mindkét miniszterelnök-jelölt hasonló, az MSZP elvárásaival összhangban álló baloldali-zöld programot képvisel – Márki-Zay Péternek van nagyobb esélye arra, hogy 2022-ben megnyerje az országgyűlési választást.

Az MSZP Országos Elnökségének korábbi állásfoglalása alapján az MSZP tagjainak személyes döntésén múlt, hogy kit támogatnak a második fordulóban.

Az MSZP vezetése azonban a mai döntése értelmében arra kéri valamennyi tagját és szavazóját, hogy az előválasztás hátralévő időszakában Márki-Zay Pétert támogassák.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: