Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tamás Gáspár Miklós filozófus az előválasztási vitákról azt mondta: Magyarország egy kis sarkában kialakult valódi politikai verseny, rendes, igazi veszekedés, tülekedés, hangoskodás. Mintha lenne valódi politika.

Hozzátette, hogy az mellékes, hogy milyen nyolcadrangú politikusok szerepelnek ebben. Akik ügyesebben csinálják, azok attól még nem lesznek demokratábbak – hangzott el a Klubrádió Megbeszéljük című adásában.

A filozófus szerint látszanak az elmúlt tíz év következményei, például hogy teljesen jobboldali az ország, az ellenzék többsége is. Az emberek kiadják a dühüket, és jól teszik, mert eddig le volt fojtva, el volt hallgattatva.

Véleménye szerint Márki-Zay Péter enyhén és mérsékelten (…) homofób, antifeminista, cigányellenes jelölt. A hódmezővásárhelyi polgármester határozottan konzervatív, erősen jobboldali. Rengeteg ilyen ember van ebben az országban, aki nem kívánja a jelenlegi kormányzatot, ugyanakkor mélyen konzervatív.

Hozzátette: nem akar propagandát csinálni Márki-Zay Péter ellen, mert rengeteg érdeme van, és sok szimpatikus vonása is.

Tamás Gáspár Miklós elmondta: úgyis koalíciós kormány alakul, ha nyer az ellenzék, de hogy abból mi lesz, megjósolhatatlan. Valószínűleg felfordulás és zűrzavar, de őszintén szólva ez ráfér az országra tíz év mozdulatlanság után.

Reményét fejezte ki, hátha most legalább morális értelemben valamiféle új szakasz kezdődik, a szokásos zavarokkal, amelyeket nem tart különösebben tragikusnak.

Nem bánnám, ha az ellenzéki politikusok jobb minőségűek volnának, de ez áll rendelkezésünkre, velük kell nekivágni – jelentette ki. Elmondta, hogy az is valami, ha a közönség megtanul vezetőire és elvbarátaira ordítozni. Legalább megtanulnak felháborodni, pimaszkodni, gúnyolódni, reagálni arra a megaláztatásra, visszaélésekre, amelyeket tizenegy éve eltűrnek némán.

Megérett az idő a változásra, és ezeket a változásokat nem a ködből felbukkanó arkangyalok hozzák el, hanem az esendő ismerőseink és a többnyire középszerű politikusok, akik vannak – fejtette ki Tamás Gáspár Miklós. Úgy vélekedett: Az, hogy ellenzéki körben lelkesednek, szitkozódnak az emberek, nagyon jó.

Forrás: Index


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: