2018. február 20. Hódmezővásárhely. dr. Márki-Zay Péter független jelölt lakossági fórumot tart. Fotó: Molnár Ádám
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az persze ízlés kérdése, hogy lehet-e így politizálni, mint ahogyan Márki-Zay teszi.

Interjút adott Márki-Zay Péter Juhász Péternek, a beszélgetés az Együtt korábbi politikusának YouTube-csatornáján jelent meg.

A hódmezővásárhelyi polgármester sokszor érinti a homoszexualitás témáját az interjúban.

“Nem azzal tudunk segíteni a homosz@&uális embereken, hogy ha nem beszélünk a homosz&@ualitásról.

Orbán Viktor óriási hibát vétett a saját ostoba szempontjai szempontjából, azzal, hogy témává tette.

Az összes településen kint vannak ilyen plakátok, hogy sz&@uális propaganda és hasonlók.

Mert a gyerek, amikor sétál az apukájával, akkor megkérdezi, hogy apuka, az micsoda? Tehát ha ő nem akart volna beszélni eddig a homosz&[ualitásról…

Most már azt is tudja mindenki, hogy a Fideszben van a legtöbb meleg. Most már mindenki tudja, hogy mi az, hogy transzsz&[uális. Orbán Viktor olyan témává tette, hogy az emberek elkezdtek róla beszélni – mondta Márki-Zay.

A polgármester hozzátette, hogy nem leplezi le a melegnek vélt minisztert, azt majd valaki más megteszi helyette.

Márki-Zay többször is burkoltan utal arra, hogy Orbán Viktor gyereke meleg lehet, de ezt direktben nem mondja ki a beszélgetésben.

A miniszterelnök-jelölt később egy ismert KDNP-s politikust is melegnek nevez: “Éppen ezért, bár tudom, kik a melegek, tudom, ki a fiúbarátja az egyiknek, például, a kormányban, az egyik legfontosabb miniszternek a fiúbarátjának a nevét is ismerem, én nem fogom ezt nyilvánosságra hozni.

Anonim módon elmondhatom, hogy az egyik legfontosabb és leghomofóbabb kereszténydemokrata politikus meleg.

Anonim módon elmondhatom. Ha majd ő kiáll vele és elmondja, vagy ha majd lebukik, mint Szájer József, akkor mindenki más is tudni fogja. Addig csak én mondom neked, anomim módon” – mondta.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: