Nehéz ügy, roppant nehéz – bár ennek semmi köze a nehézséghez.
Inkább nehéz kimondani azokat a szavakat, amelyeket most papírra kell vetni. Lehet hogy nem leszek vele nagyon népszerű, de azt gondolom itt és most ki kell mondani.
Én is hittem abban hogy szükség van egy normális jobboldalra és a Fidesz jobboldaliságával pusztán az a probléma, hogy egy hatalommániás és megalomániás ember gyakorolja azt.
Márki Zay feltörésével azonban rá kellett jönnöm nem ez a probléma. Nekem baloldali emberként nem az a bajom a jobboldalisággal hogy éppen ki gyakorolja azt.
Nekem a bajom az erőszak kultúrájával van. Márki Zay Péter éppannyira erőszakos mint Orbán.
A tegnapi sajtótájékoztatóján a legelső mondata az volt, hogy aki őt a baloldali sajtóban kritizálni fogja az bizony a Fidesz szekértolója, az Orbán fizetési listáján van.
Hogy lehet ilyen alapállásból eredendően negligálni mindenféle kritikát?
Méghozzá a győzelme pillanatában. Hiszen ugyanazzal az erőszakos politikával kitúrta Karácsony Gergelyt a jelöltségből.
Eszembe jutott az hogy én már láttam ilyet még hozzá 2010 ben a választások éjszakáján.
Amikor Orbán Viktor bejelentette a nemzeti együttműködés rendszerèt.
Szinte ugyanez volt a dramaturgia. A győzelem pillanatában keménykedni, nos valahol ez az esszenciális jobboldaliság. Nem ideológiai problémákra akarok én most utalni hanem egyfajta politikai kulturára ès stílusra amit én baloldali emberként zsigerileg utasítok el.
A probléma tehát adott. Nem tudok 12 év jobboldaliság után újra jobboldali vezető kezében hatalmat adni.
Nem ez az irány az ami ki fogja vezetni Magyarországot a szociális válságból. Nem a jobboldal politikájától lesz több nyugdíj. Nem a jobboldal politikájától lesz kevesebb kirekesztés. Nem a jobboldal politikájától lesz nagyobb szabadság. Nem a jobboldal fog egyenlő viszonyokat teremteni. Nem a jobboldal fogja megadóztatni a gazdagokat.
Egyszóval Magyarországnak nem jobb oldali vezetőre van szüksége.