Juszt László - Fotó: keleten.hu
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A miniszterelnök ma reggel megint az újszülöttekhez beszélt.

Azokhoz, akiknek nincsen semmi emlékük egy MET nevű cégről, amelynek indulásában és felemelkedésében kiemelkedő szerepe volt az Orbán kormánynak. Ez volt az az időszak, amikor Orbán “civilben” járt több alkalommal Svájcban, ahol ez a mára igen gazdaggá vált cég, a sokat emlegetett Zug nevű településen megalakult.

Orbán ma azt mondta: Brüsszel tehet a magas energiaárakról.
Hát nem!

 

Ez a ma már – az államtól teljesen függetlenné vált – többnyire “ismeretlenek” kezében levő off-shore hátterű cég, a MET az, amelyik a piaci ár alatt kapja az orosz gázt, s jóval felette adja tovább a MOL-nak. De ez nem volt elég.

Orbán kormánya rendeleti úton, ingyen adta át a gázvezeték használatát is a MET-nek, amelyen Ausztria irányából jött be az orosz gáz. Az állam így kieső bevétele is a MET-ben csapódott le. Márpedig az első négy évben kb. 20 milliárd köbmétert hozott be ezen az úton. A kieső bevételt velünk, a fogyasztókkal fizettette meg Orbán.

 

A MOL természetesen mindig gazdag cég volt, ami adott esetben a költségvetést is kisegítette. 2015-re – köszönhetően annak, hogy Orbánék magukhoz vették, magánkézre játszották a gázimportot annak minden eszközével és előnyével – a MOL tőkeemelésre szorult. Azaz 18 milliárd adóforintunkkal segítettük ki.

A kirablásunkat tehát nem Brüsszelből, hanem a miniszterelnökségről irányítják.
Röviden: Orbán vagy memóriazavarral küzd, vagy hazudik!

Juszt László

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: