Megosztom másokkal is:

Konkrétan nem értem hogy miért nem lehet beleállni a Dobrev Klárázásba. A napnál is világosabb az hogy a Jobbik és a Demokratikus Koalíció szoros választási szövetséget kötött.

Ennek a két pártnak a delegáltjai közösen szavaznak a választási bizottságban. Számtalan jelöltet léptettek vissza egymás javára, és tudható Jakab Péter Dobrev Klárát támogatja az előválasztáson.

Ehhez képest még mindig nem képes a Jobbik elnöke kimondani ezt nyíltan. Pedig már minden szavazótábora elfogadta a Jobbik és a DK egymásra találását. Talán tisztább képet teremtene a választóknál ha Jakab Péter ki is mernè ezt mondani.

Már szinte mindenki beszámolt arról, hogy ma a DK legszorosabb szövetségese a  Jobbik elnöksége ülésezett. A párt eldöntötte, kit támogat a miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulójában.  Döntésük felér egy pofonnal Dobrevnek.

A Jobbik hétfői elnökségi ülésén arról döntöttek, hogy kit támogassanak az előválasztás második fordulójában – közölte Facebook-oldalán Jakab Péter. A döntés megszületett: benneteket, választókat!

A Jobbik elnöke hangsúlyozta, hogy továbbra is tartják magukat az előválasztás szellemiségéhez:

Akit Ti megneveztek közös miniszterelnök-jelöltnek, azt fogjuk teljes mellszélességgel támogatni, a döntésetekben pedig nem kívánunk benneteket befolyásolni. Ne azért szavazzatok valakire, mert én azt mondom, hanem azért, mert őt tartjátok a legjobb, legfelkészültebb, legalázatosabb jelöltnek.

Annak ellenére nem mert a Jobbik vezetés beállni nyíltan Dobrev Klára mögé, hogy az első fordulóban a DK legszorosabb szövetségese volt a Jobbik. Ez a döntés ebben a formában beér részükről egy beismerő vallomással: Jakabék is tudják, hogy Dobrevvel nem lehet nyerni.

Döntésük mögött az állhat, hogy Dobrev nem, hogy a bizonytalan szavazókat nem képes megszólítani, de az ellenzéki táborhoz tartozó Jobbik híveket sem. Ellenkező esetben, miért ne álltak volna be nyíltan szövetségesük mögé?


Megosztom másokkal is:

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --