Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ez gyors volt. A mai napon egymással tárgyalt Márki Zay Péter és Karácsony Gergely és már be is jelentették hogy sikerült megállapodniuk.

Kényes helyzetet hozott az ellenzéki előválasztás ugyanis a legtöbb voksot Dobrev Klára szerezte ugyan, azonban a többi szereplő nem gondolja azt hogy Dobrev Klára képes lenne megszólítani a baloldali táboron puli szavazókat.

Éppen ezért tárgyalásba kezdett a második és a harmadik helyezett arról hogy esetlegesen egymást támogatva visszalépnek az előválasztástól.

Gyakorlatilag nem telt el 24 óra és máris bejelentették megállapodtak.

Az ellenzéki előválasztás első fordulójának végeztével pénteken Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely a lehetséges együttműködésről tárgyalt, miután a legtöbb szavazat a DK-s Dobrev Klárára érkezett, a második és a harmadik helyen pedig a főpolgármester és a hódmezővásárhelyi polgármester végzett.

Márki-Zay pénteken sajtótájékoztatón jelentette be, hogy miniszterelnökként és miniszterelnökhelyettes-jelöltként mennek tovább a második fordulóba Karácsonnyal, de arról még nem született megállapodás, hogy melyikőjük melyik pozíciót kapja, írja a Telex.

A hódmezővásárhelyi polgármester úgy fogalmazott, hogy egy hármas verseny esetén „nagyon nagy a kockázata annak”, hogy Dobrev Klára lenne a közös miniszterelnök-jelölt, márpedig neki van a legkevesebb esélye arra, hogy Orbán Viktor kihívója legyen 2022-ben.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: