Nemzetközi botrány van, kitiltották a KDNP politikusát a szomszéd országból

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Kitiltották Ukrajnából Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselőt. Ukrajna gyakran kerül  a magyar választások idején a sajtóba.

Ugyanis rendszeresen hordják onnan az embereket Magyarországra szavazni a Fidesz-KDNP érdekébe.

A kisebbik kormánypárt frakciószóvivője szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Kárpátalja több településére szeretett volna ellátogatni adományokat átadni.

A határon az ukrán hatóság közölte vele, egy korábbi döntés alapján három évre kitiltották a szomszédos országból, majd egy határozatot is kézhez kapott erről.

Nacsa Lőrinc úgy fogalmazott: szomorúnak tartja, hogy az együttműködés keresése helyett ilyen eszközökhöz folyamodik Ukrajna, hiszen ez nem járul hozzá a vitás kérdések rendezéséhez.

A magyar közösség érdekében továbbra is a megegyezésben és a jószomszédi viszonyban vagyunk érdekeltek, de ehhez mindkét félre szükség van – jelentette ki.

Ukrajna gyakran kerül  a magyar választások idején a sajtóba. Ugyanis rendszeresen hordják onnan az embereket Magyarországra szavazni a Fidesz-KDNP érdekébe.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours