Megosztom másokkal is:
  •  

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Budapesti Zsidó Hitközség korábbi ügyvezető igazgatója vasárnap reggel hunyt el.

Vasárnap reggel meghalt Zoltai Gusztáv.  A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Budapesti Zsidó Hitközség korábbi ügyvezető igazgatója 86 éves volt

– derül ki a Mazsihisz honlapján megjelent gyászjelentésből.

Zoltai Gusztáv 1935. július 28-án született. Szüleit a holokausztban veszítette el, az 1956-os forradalom után munkásőr lett. Belépett az MSZMP-be, 1976-tól a Pesti Vigadó művészeti vezetője, aztán a Játékszín művészeti titkára lett.

A Budapesti Zsidó Hitközség kulturális (később ügyvezető) igazgatói tisztégét 1987-től töltötte be, 1991-ben pedig megválasztották a Mazsihisz ügyvezető igazgatójának.

Tisztségéről 2014-ben távozott, Heisler András Mazsihisz-elnök szerint döntése szoros összefüggésben van a német megszállás áldozatainak a budapesti Szabadság téren emelt emlékművével.

Ennek ellenére később Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tanácsadója lett, amiért sokan bírálták.

Negyedszázados ténykedése minden kétséget kizáróan önálló és hosszú fejezete lesz a magyar zsidó intézmények történetének, a rendszerváltás környéki és utáni Magyarország életének általában is emblematikus figurája volt. (…)

Akik a szervezeten belüli kritikusai voltak, azok sem tagadták ügyességét, személyisége sajátos karizmatikus varázsát és azt, hogy volt benne személyes kedvesség, készség az együttérzésre, személyes segítőkészség, hogy volt benne valami érzelmes szolidaritás a kiszolgáltatottakkal – méltatja a Mazsihisz Zoltai Gusztáv alakját.

Végső búcsúztatása 2021. szeptember 20-án, hétfőn lesz a Kozma utcai zsidó temetőben. A gyászszertartáson Báruch Oberlander rabbi mondja a búcsúbeszédet.

“Az, aki kisgyerekként élte túl azt, ami 1944-ben történt, esélyt sem kapott rá, hogy lelki sebei valaha is begyógyulhassanak.

Aki kilenc évesen érti meg, hogy meg akarják a puszta születése miatt ölni, az egész általa belátott világ, többé nem tudhat bízni már semmiben. Ő is meggyilkolt lelkű gyerek maradt mindig” – búcsúzott Zoltaitól a Mazsihisz.

Zoltai Gusztáv végső búcsúztatására 2021. szeptember 20-án, hétfőn 12 órakor kerül sor a Kozma utcai izraelita temetőben. A gyászszertartáson Báruch Oberlander rabbi mondja a búcsúbeszédet.


Megosztom másokkal is:
  •  

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --