Novák Katalin azt állítja, hogy a Fidesz 2010 óta garantálja az inflációkövető nyugdíjemeléssel, hogy a nyugdíjak megtartják vásárlóértéküket
– kezdte tájékoztatóját Korózs Lajos az MSZP szakpolitikusa, majd azonnal hozzá is tette:
Ez azonban hazugság,
ugyanis az idősek csaknem egy éven keresztül hiteleznek a kormánynak azért, mert az szándékosan alultervezi az inflációt minden évben, sőt idén már a nyugdíj-kiegészítést is ki kell egészítenie.
A Fidesz csak egyvalamit tud garantálni a nyugdíjasoknak: az elszegényedést
A vegyes indexálás eltörlésével ugyanis kevesebb lett az éves nyugdíjemelés, az inflációkövető nyugdíjemeléssel pedig csak azt biztosította, hogy ha valaki nyomorultul kevés nyugdíjból él, akkor a következő évben is nyomorultul kevés nyugdíjból fog élni.
Az MSZP szerint a biztos megélhetés idős korban is jár! Svájci indexálás, 70 ezer forintos nyugdíjminimum és igazságos nyugdíjelosztás – ez a megoldás!
Ezért az MSZP nemcsak az infláció növekedését, hanem a fizetések emelkedését is beleszámítaná a nyugdíjemelésbe – ez az úgynevezett svájci indexálás.
Ezen túl az MSZP a 13 éve nem emelt 28 500 forintos nyugdíjminimumot is legalább 70 ezer forintra akarja emelni, és igazságosan építené vissza a 13. havi nyugdíjat.
Az MSZP célja az alacsony nyugdíjak felzárkóztatása, mert az idős embereknek is jár a megélhetés biztonsága.
Ezért, ha az emberek az MSZP-Párbeszéd jelöltjeire és Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltre szavaznak az előválasztáson, majd a jövő évi választáson, akkor a tisztességes nyugdíjemelésre és a magasabb nyugdíjakra szavaznak!
+ There are no comments
Add yours