Nem véletlen rajong az egész világ annyira a Szentatyáért.
Régen volt már a katolikus egyháznak egy ennyire emberközeli és szerethető feje, mint Ferenc pápa.
A világi hiúságoktól mentes, szerényen uralkodó vatikáni vezető tagadhatatlanul belopta magát az emberek szívébe, gesztusaival, tetteivel, nagylelkűségével és azzal a végtelen szeretettel amely árad belőle.
Ferenc pápa gyakorlatilag az emberarcú katolicizmus. Olyan értékeket hozott be a kereszténység világába, amelyek nagyon égetően hiányoztak.
A kereszténység bírálóinak gyakori mondata az, hogy Jézus Krisztus bizonyára nem arról beszélt hogy építsenek aranyozott székesegyházakat a bíborosok. Sokkal inkább a szegények megsegítéséről a szeretetről és a megbocsátásról beszélt.
Hosszú idő után Ferenc pápa is erről beszél és ami a legfontosabb hitelesen is képviseli. Ráadásul nagyon közvetlen és mint ahogy ki is fog derülni nagyon vicces vezető:
Röviddel a Budapestre érkezése után Ferenc pápa még a repülőtéren találkozott Habsburg Eduárddal.
A vatikáni magyar nagykövet szerint a Szentatya jókedvűen érkezett Magyarországra, amit az is bizonyít, hogy röviddel a landolás után elsütötte kedvenc Magyarországgal kapcsolatos viccét.
„Miért fogunk a Mennyországban magyarul beszélni? Mert egy örökkévalóság lenne megtanulni!”