Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ez már nettó kicsinyesség. De úgy tűnik az aránytévesztés jobboldali sport lett.

Nehéz egyetlen szimbolikus eseménnyel megmutatni a Fidesz-rezsim természetét – kezdi szokásos vasárnapi nyílt levelét Ujhelyi István, aki a Ferihegyi repülőtér 2011-es átnevezését hozza fel szemléltető példaként erre.

A képviselő a néhány hete tartott keszthelyi nyilvános utcafórumának reklámozása miatt keveredett összetűzésbe a kezdhelyi fideszes polgármesterrel.

Az Európai Parlamenti képviselő szerint most ismét egy olyan dolog történt, ami jól illusztrálja a kormányzati hozzáállást: Keszthely fideszes polgármestere ugyanis arra figyelmeztette Ujhelyit, bírósági eljárást indít ellene, ha nem távolítja el Keszthely város jogtalanul felhasznált turisztikai logóját Facebook bejegyzéséből.

A képviselő ugyanis egy néhány hete tartott keszthelyi utcafórumának népszerűsítése során használta fel a logót: Nagy Bálint polgármester szerint jogtalanul.

Ujhelyi azonban úgy látja, a polgármesternek nem ilyen “fontos ügyekkel” kellene foglalkoznia, miközben az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) jelenleg több olyan súlyos ügyben is nyomoz, amely a korábbi fideszes városvezetéshez köthető és uniós pénzek szabálytalan felhasználásáról szól.

A képviselő arra is emlékeztetett, Nagy Bálint volt az, “aki a járványügyi veszélyhelyzetet kihasználva

– egyszemélyi polgármesteri döntéssel kiemelt fejlesztési területté nyilvánította a balatoni kisváros teljes vízparti területét, beleértve a természetvédelmi szempontból kiemelt részeket is”.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: