Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ma este az ATV képernyőjén csaptak össze az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek.

Tagadhatatlan, hogy nagy győzelmet aratott Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje az előválasztási vitában, bár az is tény, hogy az este mondata mégiscsak Karácsony Gergelyé volt. De ez majd csak a cikk végén.

Meglepően gyengén szerepelt Jakab Péter a Jobbik jelöltje. Jakab Pétertől megszoktuk, hogy vitahelyzetekben szinte a legerősebb, azonban most valami félresiklott. Inkább egy eminens “jótanulónak” tűnt, aki előre bebiflázott tételeket mond vissza. Látszott, hogy a mögötte álló csapat ráment arra, hogy felkészült jelöltnek tűnjön Jakab a vitában, de most nagyon úgy tűnik, hogy a túlkészülés esete állt fent. Hadart és nehezen volt érthető a mondanivalója.

Fekete Győr András láthatólag feladta. Neki a vita alapján nem az volt a célja, hogy szavazókat szerezzen, sokkal inkább a Momentum pártépítése volt a célja a pártelnöknek. Ugyanez a helyzet, mint az önkormányzati választáson Kerpel-Frónius Gábor jelölése. A Momentum tudja, hogy nem tud győzni, de egy jelölttel ott lehetnek annál az asztalnál. Ez most Fekete Győr.

Márki-Zay Péter inkább üde színfoltja volt az estének, de semmiképpen nem muatott semmi újjat ami növelni tudná a támogatottságát a versenyben, ahol jelenleg az utolsó helyen áll.

Dobrev Klára azonban nem csak hogy okos értelmes és felkészült volt a vita során, de olyan oldalát villantotta meg amelyet egyik jelölt sem tudott eddig felmutatni. Világos, hogy nagyon sokakat tudott meggyőzni az európai minimálbér igéretével és a nagyobb európai integrációval.

Európa parlamenti képviselőként az is látszott, hogy ő az, aki a leginkább tisztában van azzal, milyen lehetőségeink vannak az Unióban.

Ő volt a legintegratívabb a jelöltek közül. Látszott, hogy minden másik jelölt szavára figyel és képes konszenzust teremteni a vitatkozó felek között. Róla lehetett elhinni leginkább hogy képes és kész egy színes koalíciót vezetni. Kár lenne eltagadni, hogy megnyerte ezzel az esti vitát.

Karácsony Gergely is meglepően erősnek bizonyult a vitában. Karácsony is látszik, hogy felkészült és az is hogy igen céltudatos volt. Érzésre éppen egy hajszállal maradt le Dobrev Klára mögött, de most már teljesen világos hogy kettejük között fog eldőlni a verseny. Most Klára volt a jobb, de lesz még vitahelyzet.

Viszont az este mondata tagadhatatlanul Karácsony Gergelyé volt az elszámoltatás kapcsán:

Al Capone is csak egy apró adócsaláson bukott el, a mi feladatunk, hogy megtaláljuk Orbán Viktor adócsalási ügyét


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: